Infostart.hu
eur:
386.51
usd:
331.75
bux:
120639.73
2026. január 14. szerda Bódog
Megvan a legnagyobb változás a Magyar Olimpiai Bizottságban

Megvan a legnagyobb változás a Magyar Olimpiai Bizottságban

Az első munkahét meglehetősen sűrűn telt a Magyar Olimpiai Bizottság nemrég megválasztott elnökének, Kulcsár Krisztián erről a MOB és a Coop együttműködési szerződésének aláírása után beszélt az InfoRádiónak.

Kulcsár Krisztiánt választották elnöknek a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) május 2-i tisztújító közgyűlésén, és azonnal belevetette magát a munkába, elődjével, a Győrben polgármesterként is dolgozó Borkai Zsolttal ellentétben ügyvezető elnökként részt vesz a szervezet napi munkájában is.

"A legjobban az fejezi ki az első néhány napomat, hogy sűrű volt. Azért is, mert a napi operatív munkát teljesen át kellett látnom és vennem, és sűrű a tekintetben is, hogy néhány nemzetközi kötelezettségnek is eleget kellett tennem" - mondta az InfoRádiónak Kulcsár Krisztián, és ezek között említette az idei kiemelt hazai rendezésű sporteseményeket, a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Játékokat, a budapesti vizes-világbajnokságot, valamint különböző sportágak itthoni világkupa-versenyeit. "Ráadásul májusban a legtöbb sportszövetségnél közgyűlések is vannak, szóval elég intenzív időszakba csöppentem bele" - mondta az új MOB-elnök.

A kérdésre, hogy mi a legnagyobb változás a Magyar Olimpiai Bizottság működésében, így felelt: "Hogy minden, amiről beszéltem, minden, ami az elmúlt egy hétben csináltam, abban személyesen és aktívan részt veszek."

Csütörtökön például aláírta azt a szerződést, amellyel újabb, a következő olimpiai ciklusra szóló stratégiai együttműködési megállapodást kötött a MOB és a szervezetet 1996 óta támogató Coop üzletlánc.

"Az a fajta stabilitás, amelyet az ilyen partnerek nyújtanak az olimpiai bizottságnak, kulcsfontosságú, hogy a MOB hosszú távon stabilan és sikeresen tudjon működni" - mondta Kulcsár Krisztián.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én
Felkészülés 2026

A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én

Teljes egészében felhő alapú infrastruktúrára épül a valasztas.hu honlap, amely így nagy terhelés esetén is garantálja a stabil és megbízható működést – mondta az InfoRádióban Nagy Attila. Az NVI elnöke arra is kitért, hogy az elmúlt években kiiktatták a rendszerből azokat az elemeket, amelyek a korábbi választások során a szavazókörök zárásának a csúszásához vezettek vagy lassították a szavazatszámlálást.

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×