Infostart.hu
eur:
386.43
usd:
331.58
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Cseh Sándor: lelkileg és taktikailag is felkészültünk

Cseh Sándor: lelkileg és taktikailag is felkészültünk

A Szolnok vízilabda csapata a Bajnokok Ligájában idegenben 6-4-re legyőzte a görög Olympiakosz Pireusz csapatát, és ezzel biztosan csoportelső - ami egyben a budapesti Final Six negyeddöntőjét is jelenti az alakulat számára.

"Tulajdonképpen ez egy negyeddöntő volt, egy hasonlóan jó csapat ellen, akit a világ legjobb 4-5 csapatába rangsorolnak. Hazai pályájukon kellett megvívnunk, és ez elég rettegett hazai pálya. Ezért megpróbáltunk minél jobban felkészülni mind lelkileg, mind taktikailag, és ilyen szellemben mentünk be a vízbe. Szerintem annak volt nagy jelentősége, hogy rögtön az első perctől nagyon keményen kezdtünk játszani" - mondta az InfoRádiónak Cseh Sándor vezetőedző.

Talán a szokásosnál is kevesebb gól volt a mérkőzésen, még azzal együtt is, hogy az Olympiakosz meccsein mindig kevés gól születik. Válogatott szinten is a védekezésre fektetik a hangsúlyt, és így, hogy Janovics és Buslje személyében két nagyon jó plusz védőjük van, illetve Pavics, az olimpiai bajnok kapus véd náluk, így még erősebb a védelmük - mondta Cseh Sándor.

"Tehát eleve kevés gólos mérkőzésre számítottunk. Általában az a játékuk, hogy próbálnak minél jobban védekezni, elöl pedig a két agresszív centerükkel minél több emberelőnyt kiharcolni. A tegnapi győzelem titka alapvetően talán az volt, hogy 12 emberelőnyből egyet tudtak ellenünk értékesíteni."

A csapatnak a jövő hét közepéig pihenés és edzés következik egy kis kondicionáló edzésprogrammal, és a jövő hét közepétől készülnek az OSC elleni elődöntőre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×