Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
314.84
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Hét számban indul Hosszú Katinka az úszó Európa-bajnokságon

Minden rendben a magyar csapat háza táján, valamennyi versenyző épen, egészségesen, jó formában várja a csütörtöki rajtot a Herningben vasárnapig tartó rövidpályás úszó Európa-bajnokságon - adott helyzetjelentést a dániai helyszínről Kiss László szerdán az MTI-nek.

A szövetségi kapitány elmondta: a délutáni technikai értekezleten véglegesíti, hogy a 26 fős csapatból az első számú női úszónak számító világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka hét számban is indul a 25 méteres medencében zajló kontinensviadalon.

Az olimpiai aranyérmes, rövidpályán ugyancsak vb- és Eb-győztes Gyurta Dániel fő száma, a 200 méter mell mellett a 100-as távon is megméreti magát, ugyanakkor az ötkarikás ezüstérmes, és rövid pályán is felettébb otthonos Cseh László korábbi sikerszámai közül a 400 méteres vegyest ezúttal kihagyja programjából, s csak 200 méter vegyesen, továbbá 100 és 200 méter pillangón áll rajthoz.

Ami a váltókat illeti, debütálást hoz a javából az idei Eb: korábban tudniillik sohasem indult még magyar staféta 25-ös medencében, Herningben viszont négyben is szerencsét próbál a szakvezető által kijelölendő kvartett.

"A 4x50 méteres férfi vegyesváltóban fiatalokat dobunk mélyvízbe, lesz továbbá női gyorsváltónk, s a két-két női és férfi úszó alkotta vegyescsapatok versengésében is ott lesznek a mi négyeseink a vegyes- és a gyorsváltóban" - mondta Kiss László, aki hozzáfűzte: a tavalyi rövidpályás Eb-hez hasonló jó szereplést vár, vagyis hat aranyérem megszerzésében bízik.

A franciaországi Chartres-ban rendezett 2012-es kontinensviadalon 12 medál volt a magyar mérleg, hat arany, négy ezüst és két bronz megoszlásban.

Az olimpiákat leszámítva korábban még sohasem indult ekkora létszámú magyar úszócsapat külföldi világversenyen, mint most.
A magyar résztvevők:
férfiak:
Balog Gábor, Bernek Péter, Biczó Bence, Cseh László, Dudás Dániel, Földházi Dávid, Gyurta Dániel, Gyurta Gergely, Horváth Dávid, Kis Gergő, Kozma Dominik, Pulai Bence, Rákos Patrik, Takács Krisztián, Verrasztó Dávid
nők:
Dara Eszer, Farkas Adél, Ferenczi Fanni, Hosszú Katinka, Joó Sára, Mutina Ágnes, Novoszáth Melinda, Sebestyén Dalma, Szilágyi Liliána, Sztankovics Anna, Verrasztó Evelyn

Címlapról ajánljuk

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
200 ezer magyar család várja lélegzet-visszafojtva az új kormány döntését: nem tudják, mi lesz két hónap múlva a hitelükkel

200 ezer magyar család várja lélegzet-visszafojtva az új kormány döntését: nem tudják, mi lesz két hónap múlva a hitelükkel

Órákig értekezhetnénk arról, mennyire kiszámíthatatlan módon nyúltak bele a magyar háztartások pénzügyeibe az egymást követő Orbán-kormányok. Az azonban extrémnek számított volna már akkor is, hogy 200 ezer magyar lakáshiteles nem tudja, milyen szabályok szerint határozzák meg a törlesztőrészletét másfél-két hónap múlva.  Márpedig a kamatstop szeptember 30-ai kivezetéséről szóló legutóbbi kormánybejelentést máig nem követte jogszabály, nem tudni, mire készüljenek a felek. A hatályos törvény alapján „örökké” tart az intézkedés, ezért a bankok több tízmilliárd forintnyi veszteséget számoltak el a második negyedévben, bár a legrosszabb forgatókönyvet ügyesen elkerülték. Piaci forrásaink szerint valószínű, hogy az idei év már elúszott a kamatstop kivezetése szempontjából, a Pénzügyminisztérium azonban nem válaszolt ezzel kapcsolatos megkeresésünkre. A kérdéssel a Portfolio szeptemberi Future of Finance 2026 konferencián is foglalkozunk, nem érdemes lemaradni róla.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×