Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Kikapott a női pólócsapat a címvédő oroszoktól

A magyar női vízilabda-válogatott 12-9-es vereséget szenvedett a címvédő orosz csapattól az eindhoveni Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek utolsó, vasárnapi fordulójában. Az együttes így az elődöntőbe jutásért játszik majd a spanyolokkal.

A magyar csapat sokáig tartotta magát, ám az oroszok a harmadik negyed végére négy gólos előnyre tettek szert, ezzel pedig eldöntötték a találkozót.

Merész András együttese ezzel az A csoport második helyén végzett, azaz nem jutott egyenes ágon az elődöntőbe. A női válogatott kedden a négy közé jutásért játszik majd a B csoport harmadik helyezettjével.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani
frissülő cikk

Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismerteti. Beszédét azzal kezdte, hogy 16 év után most nehezen érthető, mi történik Magyarországon, ezt elemzi beszédében, Európai összefüggésben is szokatlan új magyar jelenségként értékelve a jelen állapotokat. Tartson velünk!

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×