eur:
393.7
usd:
364.63
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A Basel elbánt a Lokival

Kiesett a Debrecen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjéből. A magyar együttes 3-1-re kapott ki a Basel otthonában, így 5-1-es összesítéssel a svájci csapat jutott a selejtező rájátszásába. A magyar bajnok gólját Adamo Coulibaly szerezte. A Debrecen az Európa Ligában, a selejtező utolsó körében folytatja szereplését.

A svájciak kétgólos előnyük tudatában végig magabiztosan irányították a mérkőzést. Az első játékrészben adódtak helyzetek a debreceniek előtt, de a befejezésbe rendre hiba csúszott. A Basel a félidő derekán megszerezte a vezetést, ezután nyugodtabban játszott, így egyre kevesebb lehetősége volt a DVSC futballistáinak.

A szünet után tovább próbálkozott a magyar bajnoki címvédő, a második svájci találat azonban végképp megtörte a hajdúsági alakulatot, ráadásul néhány perc múlva háromgólosra nőtt a különbség.

Coulibaly ugyan még szépíteni tudott, a Basel ezzel együtt végig irányítva nyerte meg az összecsapást, s megérdemelten jutott az utolsó selejtezőkörbe.

A tavaly a BL-ben a legjobb 32 között szerepelt DVSC így búcsúzni kényszerült a sorozat további küzdelmeitől, de az Európa Liga utolsó selejtezőkörében érdekelt lesz, s ha megnyeri következő párharcát, bejut a második számú kontinentális kupasorozat csoportkörébe.

A BL és az EL következő köreinek párosítását pénteken sorsolják ki Nyonban.

Basel (svájci)-Debreceni VSC 3-1 (1-0)

St. Jakob Park, 17 ezer néző, v.: Vlagyiszlav Bezborodov (orosz)
gólszerzők: Atan (26.), Chipperfield (59.), Shaqiri (64.), illetve Coulibaly (74.)
sárga lap: Inkoom (11.)

Basel: Costanzo - Safari, Atan, Abraham, Inkoom - Shaqiri, Yapi Yapo (Cabral, 77.), Huggel (Xhaka, 87.), Fwayo, Chipperfield (Almerares, 67.) - Daogari

DVSC: Verpecz - Bernáth, Komlósi, Mijadinoski, Laczkó - Kiss Z., Czvitkovics (Farkas, 81.), Varga - Kulcsár (Bódi, 67.), Coulibaly, Yannick (Kabát, 67.)

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×