Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Elefántokkal játszik a Milan Szicíliában

A spanyol rangadó mellett ezúttal az olasz és a német bajnokság mérkőzései ígérik a legtöbb izgalmat. Számára szerencsés esetben az Inter nagyon közel kerülhet a bajnoki címhez, 10 ponttal elhúzhat a Milantól, s a hátralévő fordulókban összesen 12-t lehet szerezni. Németországban annyira zsúfolt az élboly, hogy minden forduló átrendezheti a tabellát. A kör rangadóját a Hamburg és a Hertha játssza majd, vasárnap. Jupp Heynckes bemutatkozik a Bayern kispadján, élete másik fontos német klubja, a Gladbach ellen.

A három olasz élcsapat közül az Inter és a Juventus hazai pályán játszik, a fekete-kékekkel mindig ellentétes sorsolást kapó Milan természetesen és ebből következően idegenben. A bajnoki cím első számú esélyese ma este rangadót játszik a San Siróban: a római Laziót fogadja.

A fővárosi csapatnak nincs vesztenivalója: bejutott az Olasz Kupa döntőjébe, így nem zár rossz szezont, ugyanakkor a bajnoki szereplésével nem fog tudni európai kupaindulást jelentő helyet kiharcolni. Delio Rossi csapata a legutóbbi mérkőzését elveszítette, ellenben előtte kettőt nyert.

Az Inter a legutóbbi három bajnokiján nem tudott nyerni, s hívei már attól tartanak, hogy megismétlődik a tavalyi vergődés, amikor csak 30 perccel az idény vége előtt biztosította be Zlatan Ibrahimovic a bajnoki címet. Rosszabb esetben a 2001-es tavasz, amikor elveszítette a bajnoki címet a csapat.

José Mourinhónak nincs jobbhátvédje, miután Javier Zanetti a középpályások között játszik majd, Maicon pedig sérült. Ezért Santon megy át a balról a jobb oldalra, Chivu lesz a balhátvéd. Rutinos trió alkotja a középpályás sort: Zanetti, Vieira és Cambiasso, előttük Figo játszik. Minden szem Ibrahimovicon: a svéd, aki a gólkirályi címre tör, a Serie A leghatékonyabb csatára. Az Inter 74 pontjból 24-et az ő góljai hoztak.

A Lazio korábban az Inter mumusának számított, hét éven keresztül nem kapott ki a milánói csapattól. 2006 óta ellenben egy döntetlen mellett háromszor kikapott a San Siróban.

A kisebb válságban lévő Juventus a Leccét fogadja a Stadio Olimpicóban. A Zebrák a legutóbbi négy mérkőzésükből egyet sem tudtak megnyerni. Szinte biztos, hogy Claudio Ranieri edző távozik az idény végén, az olasz sajtó már az utódját találgatja.

Az egyetlen jó hír a szurkolók számára, hogy mégsem zárt kapuk mögött fogadja a csapat a Leccét, a fegyelmi bizottság módosította korábbi döntését. Elöl valószínűleg Iaquinta és Del Piero kezd, pedig Amauri és Trezeguet is egészséges. A védelem összetétele ellenben nem megnyugtató a Juve hívei számára: Buffon előtt Grygera, Mellberg, Ariaudo és De Ceglie játszik majd.

A két csapat 2004. április 25-én látványos meccset vívott Torinóban, a most csak vélhetően a cserék közé jelölt Axel Konan duplájával 4-3-ra megverte a Juventust. Azóta viszont a Lecce hét mérkőzésen sem otthon, sem idegenben nem tudta megverni a Juvét. Õsszel a Zebrák 2-1-re nyertek Leccében, a döntő gólt Amauri a 91. percben szerezte meg.

A Milanra nagyon nehéz 90 perc vár a meglepően jól szereplő (értsd: biztosan bennmaradó) Elefántok, azaz a Catania otthonában. Kétségtelen, Ancelotti csapata jobb formában van (utóbbi négy meccsét megnyerte, sőt, a legutóbbi hétből csak egyen nem szerzett három pontot), ám Walter Zenga együttese presztízscsatának tekinti a mérkőzést. Az előző idényben 1-1-re végzett egymással a két csapat.

A Milanban tíz sérült, illetve eltiltott van, de a Dida - Zambrotta, Favalli, Maldini, Jankulovski - Beckham, Ambrosini, Pirlo - Seedorf, Kaka - Inzaghi tizenegy így is erős. A piros-feketékre nagyon nehéz idényzárás vár: otthon játszik a csapat a Romával és a Juventusszal, idegenbe megy a Fiorentinához és az Udineséhez. Kellenek a pontok a második helyhez.

OLASZORSZÁG, Serie A
34. forduló

Bologna-Reggina (szombat)
Internazionale-Lazio (szombat)
AS Roma-Chievo
Catania-AC Milan
Fiorentina-Torino
Juventus-Lecce
Palermo-Cagliari
Siena-Napoli
Udinese-Atalanta
Genoa-SampdoriaA listavezető Manchester United és a második helyen álló Liverpool is kiesés ellen küzdő riválissal találkozik a Premier League hétvégi, 35. fordulójában. A Man United a Boróhoz látogat, Sir Alex Ferguson szerint túl korai időpontban. A menedzser szerint az a csapat, amelyik szerdán BL-mérkőzést játszott, nem kellene, hogy szombaton (angol idő szerint) háromnegyed egykor bajnoki meccset játsszon.

Mindazonáltal a menedzser szerint játékosai jó állapotban vannak, sőt néhányan, így az Arsenal ellen csak 20 percet játszott Ryan Giggs, vagy a pályára sem lépett Paul Scholes kifejezetten frissek. Ha nyer a Man United a kiesőjelölt Middlesbrough ellen, az első csapat lehet a PL-ben, amelyik a mostani szezonban 25. győzelmét is megszerzi.

Rio Ferdinand sérült, de a Bajnokok Ligájára vélhetően felépül. Jonny Evans helyettesítené, de ő sincs teljesen rendben. Előtérbe került a január vége óta hiányzó Wes Brown játéka.

A Liverpool a Newcastle-t fogadja, vélhetően már Steven Gerrarddal kiegészülve. A kapitány játéka lehetne a legnagyobb erősítés a Vörösök számára. Alan Shearer, a Szarkák menedzsere a hírek szerint kihagyja a csapatából Michael Owent, egykori válogatottbeli csatártársát, aki éppen a Vörösöknél lett világhírű futballista.

A Chelsea-re csak látszólag vár könnyű mérkőzés Gera Zoltán csapata, a szomszédvár Fulham ellen, a Stamford Bridge-en. Főleg, hogy Guus Hiddink ismét pihentetni tervezi néhány kulcsjátékosát. Az Arsenal a Portsmouth-nál játszik, alighanem már a keddi BL-meccsre gondolva. Halmosi Péter együttese, a Hull City az Aston Villával, Fülöp Márton Sunderlandje pedig az Evertonnal találkozik.

ANGLIA, Premier League
35. forduló

Middlesbrough-Manchester United
Chelsea-Fulham
Manchester City-Blackburn Rovers
Portsmouth-Arsenal
Stoke City-West Ham United
Tottenham Hotspur-West Bromwich Albion
Wigan Athletic-Bolton Wanderers
Liverpool-Newcastle United (vasárnap)
Sunderland-Everton (vasárnap)
Aston Villa-Hull City (hétfő)Egyik korábbi klubja, a Borussia Mönchengladbach ellen mutatkozik be Jupp Heynckes, a Bayern München új vezetőedzője a német labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában. A szakember a hétfőn menesztett Jürgen Klinsmannt váltotta a címvédő münchenieknél, akik jelenleg három ponttal vannak lemaradva a listavezető Wolfsburgtól. A 63 éves Heynckes játékosként 12 évig szolgálta a Gladbachot, edzőként pedig további kilenc idényt húzott le a csapattal.

A listavezető Wolfsburg a tavasszal megtorpant Hoffenheimet látja vendégül. A Dárdai Pált foglalkoztató Hertha BSC ezúttal a Hamburg otthonába látogat, amelyik csapat győz, az életben tartja bajnoki álmait. Hajnal Tamás Borussia Dortmundja a Frankfurthoz látogat.

NÉMETORSZÁG, Bundesliga
30. forduló

VfL Bochum-Hannover 96 (péntek)
Arminia Bielefeld-VfB Stuttgart
FC Schalke 04-Bayer Leverkusen
Eintracht Frankfurt-Borussia Dortmund
Karlsruher SC-Energie Cottbus
Bayern München-Borussia Mönchengladbach
VfL Wolfsburg-1899 Hoffenheim
1. FC Köln-Werder Bremen (vasárnap)
Hamburger SV-Hertha BSC (vasárnap)

SPANYOLORSZÁG, Primera División
34. forduló

Real Madrid-Barcelona (szombat)
Numancia-Málaga (szombat)
Villarreal-Sevilla (szombat)
Deportivo-Valladolid
Mallorca-Getafe
Racing-Almería
Sporting-Athletic Bilbao
Osasuna-Recreativo
Espanyol-Valencia
Betis-Atlético Madrid

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×