Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
325.28
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Győzelemmel csoportelső a Győr kézilabdacsapata

Csoportelsőként lett elődöntős a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a középdöntő utolsó fordulójában, szombaton 30-28-ra legyőzte a vendég román Valceát.

A sorozatban harmadszor BL-elődöntős Győrnek elég lett volna egy pont is az első helyhez és a vele járó kedvezményekhez, míg a Borbás Ritával felálló vendégek - akiknél Szűcs Gabriella lázas beteg, ezért most hiányzott - csak győzelem esetén előzhettek volna.
Kimaradt helyzetekkel indult a csata, a gólcsendet Hornyák törte meg a 3. percben. Felváltva estek a találatok, aztán Görbicz, Spiridon és Pálinger vezérletével a 18. percre 11-7-re meglépett a Győr. Több poszton cserélt a szintén elődöntős Valcea, ám a friss emberek erejéből csak arra tellett, hogy ne legyen nagyobb a különbség.
A szünet után létszámfölényben minden addiginál tetemesebbé vált az előny (17-13), ezt követően azonban felzárkózott a román bajnok, nem sokkal később pedig, emberelőnyös helyzetben ki is egyenlített (17-17). Ettől kezdve megint együtt haladt a két együttes, Konkoly Csaba vezetőedző több kulcsjátékosát lecserélte, hogy a hajrára pihentek legyenek.
Az elpuskázott támadások után rövid időre fordított a Valcea, majd az utolsó negyedóra 22-22-ről indult. A győri találatokra mindig érkezett válasz, így közelítettek a felek a végjátékhoz.
Luca kiállítása során 28-25-re módosult az állás, s ekkor - 7 perccel a vége előtt - időt kértek a vendégek. Nem adták fel a küzdelmet, emberhátrányban Puscasu duplázott, ezzel megint minimálisra apadt az előny.
A végén Tomori tört be sikeresen a védőfalon át, eldöntve ezzel a két pont és a csoportelsőség sorsát. 
A Győr az osztrák Hypo NÖ-vel - Németh András, Tóth Tímea, Kirsner Erika és Léránt Vivien együttesével - vívja az elődöntőt. A BL-elődöntő első mérkőzését április 8. és 12., a visszavágót pedig 15. és 19. között kell megrendezni úgy, hogy a csoportelsők kezdenek idegenben.


Vasárnap:
Buducsnost Podgorica (montenegrói)-Krim Ljubljana (szlovén) 17:45 ó

A csoport állása
1. Győr 9 pont/6 mérkőzés, 2. Valcea 6/6, 3. Ljubljana 4/5 , 4. Podgorica 3/5

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×