Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Több mint négy év után: a Milan az olasz bajnokság élén!

A Real Madrid nem bírt az Almeríával, a Milan ellenben, ha nehezen is, de begyűrte a Napolit. Mindez azt jelenti, hogy az európai futball két óriása közül a spanyol klub "csak" a harmadik helyen áll hazája bajnokságában, az olasz ellenben listavezető. Angliában a Liverpool elveszítette a veretlenségét, így ismét a Chelsea vezeti a Premier League-et.

Harry Redknapp igazán tapasztalt menedzser - Sir Alex mellett talán a legtapasztaltabb a Premier League jelenlegi szereplői között. Októberben ünnepelte edzői pályafutásának negyedszázados jubileumát. Ám ettől még nem hiszi azt, hogy mindent tud, s van annyira intelligens, hogy kérdez, amikor annak szükségét érzi. Ezt tette azt követően is, hogy átvette a Tottenham irányítását.

Úgy találta ugyanis, hogy nem teljesen igazságosak a nyáron egy kisebb vagyonért megvásárolt Luka Modriccsal kapcsolatos kritikák. A horvát középpályásnak egyáltalán nem ment a játék, ameddig Juande Ramos vezette a csapatot - miközben a képességeit senki sem vitatta. Sőt: a Juventus állítólag azt tervezte, hogy januárban kivásárolja londoni szerződéséből Modricot. Nem sok esélye maradt rá, mert a horvát középpályás az "új Spurs" kulcsemberévé vált.

Főleg azért, mert Redknapp új szerepkörbe állította: a középpályás sorból előre küldte Roman Pavljucsenko vagy Darren Bent mögé, arra a posztra, amelyet a nyárig Robbier Keane töltött be a csapatnál. Redknapp előtte konzultált Slaven Biliccsel, a horvát válogatott szövetségi kapitányával, aki történetesen a West Ham Unitednél a játékosa volt. Bilic egyetértett Redknapp-pel abban, hogy Modricnak sokkal inkább megfelelne ez a szerepkör.

Bevált a húzás. Persze, a mai Tottenham nem egyedül Modric: a történéseket figyelve nem nehéz azt a következtetést levonni, hogy Ramos érájában nem küzdött így a csapat. Szerdán, az Arsenal ellen az utolsó öt percben egyenlített ki a Tottenham kétgólos hátrányt, majd szombaton, a White Hart Lane-en az orosz Pavljucsenko a 91. percben szerzett gólja hozta meg a győzelmet az eddig még veretlen Liverpool ellen.

Más kérdés: egyet kell Rafa Benítezzel érteni abban, hogy a Pool a mérkőzés képe alapján nem érdemelt vereséget ezen a meccsen. A spanyol menedzser szerint akár 4-0-ra is megnyerhették volna a meccset, "hihetetlennek" minősítette, hogy a végén kikaptak. Ám mielőtt az ember nagyon sajnálná a Liverpoolt, nem árt, ha felidéz egy régi közhelyt: a szerencse forgandó. Az idény során a Vörösök több meccsüket is az utolsó percekben, némi szerencsével (is) nyerték meg - most Fortuna elpártolt tőlük.

"Nico" Anelka a Hull City elleni meccs előtt még azt mondta, őt különösebben nem zavarja, ha "csak" ronda győzelmekkel menetel előre a csapat, a lényeg, hogy nyerjen. Ehhez képest a Hullnak egy hármast, a Sunderlandnek egy ötöst vágott a csapat - a gólok felét maga, a góllövőlista élére ugró francia csatár szerezte. Frank Lampard is lőtt gólt: ez volt a 100 bajnoki találata.

Szombaton Fülöp Mártont szórta meg a Chelsea, a magyar kapusnak hálátlan szerep jutott. Többször is kiszolgáltatott helyzetbe került egy olyan mérkőzésen, amelyen az ellenfél nagyságrendekkel jobban futballozott a Sunderlandnél. Roy Keane, a Fekete Macskák menedzsere nem győzte dicsérni a Kékeket, hangsúlyozva, nincs gondja az eredménnyel, az ellenfél egyszerűen sokkal jobb volt.

Két mérkőzését is elveszítette a héten Halmosi Péter csapata, a Hull City. A matematika nyelvére fordítva: kétszer annyi vereséget szenvedett, mint az első kilenc fordulóban összesen. Alkalmasint ez a realitás, az újoncnál a Chelsea és a Manchester United is nagyságrendekkel jobb. Valójában egyik mérkőzésen sem volt esélye a pontszerzésre, noha az Old Traffordon a hajrában szerzett két góllal szorossá tette az eredményt.

Cristiano Ronaldo szerdán és szombaton is két-két gólt szerzett, úgy tűnik, beindult. Utóbbi, tehát a Hull City elleni mérkőzés volt a 250. meccse a Man United mezében, hazai pályán sorozatban a kilencedik bajnoki meccsén szerzett gólt. Ez a legjobb széria a Premier League-ben, amióta Alan Shearer 1996-97-ben, 16 (!) mérkőzésig jutott.

Anglia, 11. forduló
Everton-Fulham 1-0
Portsmouth-Wigan 1-2
Chelsea-Sunderland 5-0
Manchester United-Hull City 4-3
Stoke City-Arsenal 2-1
Middlesbrough-West Ham United 1-1
West Bromwich-Blackburn 2-2
Tottenham-Liverpool 2-1
Bolton-Manchester City 2-0
Az élcsoport: 1. Chelsea 26, 2. Liverpool 26, 3. Man United 21 (10)A Barcelona vezeti a Primera Divisiónt - nagy ugrás ez ahhoz képest, hogy a csapat az utóbbi húsz év leggyengébb rajtját vette. Ám immár sorozatban hét bajnoki győzelemnél tart. A pocsék, rendkívül heves esőzéssel áztatott pályán Xavi vezérletével nyertek a katalánok a Málaga otthonában.

Xavi az első és a harmadik gólt szerezte, közben Lionel Messi lőtte a másodikat, majd Weligton öngólja hozta a negyedik találatot. A Málaga gólját Duda szerezte. A Barcelonához hasonlóan szombaton nyert a Villarreal is, méghozzá meglepően simán. A Sárga Tengeralattjáró, amely a hétközben megszégyenítő vereséget szenvedett a kupában, 4-1-re győzött a San Mamésben. A góljait "Joe" Rossi, majd Etxeberría egyenlítő gólja után Pires, Santi Cazorla és Jozy Altidore lőtték.

Elveszítette veretlenségét a Valencia, miután - főleg Tchité mesterhármasa miatt - 4-2-re kikapott a Mestallában a Racingtól. Villa megint gólt lőtt, tíz gólnál tart már.

A Real Madrid nem tudott nyerni az Almería otthonában. Bár Raúl megszerezte a vezetést, a hajrában Piatti kiegyenlített. A bajnok kétpontos hátrányba került így a Barcelonával szemben. Ugyanaz a három csapat áll a képzeletbeli dobogón, mint a 2008 tavaszi záráskor, ám a Barca és a Real helyet cserélt. Madridban remélik: egyelőre.

Spanyolország, 9. forduló
Betis-Deportivo 0-3
Almería-Real Madrid 1-1
Recreativo-Getafe 1-1
Valladolid-Sevilla 3-2
Espanyol-Osasuna 1-0
Sporting-Numancia 3-1
Málaga-Barcelona 1-4
Valencia-Racing 2-4
Atlético-Mallorca 2-0
Athletic Bilbao-Villarreal 1-4
Az élcsoport: 1. Barcelona 22, 2. Villarreal 21, 3. Real Madrid 20, 4. Valencia 20Az olasz élvonalban több mint négy esztendő után kezdődik újra a Milan nevével a táblázat. Carlo Ancelotti együttese két vereséggel kezdte az idényt, ám az utóbbi nyolc fordulóban hét győzelmet aratott, s egyszer döntetlenre játszott. Nem sok hiányzott azonban ahhoz, hogy a Napoli ellen ne nyerjen a csapat.

Miután a vendégek a teljes második félidőben emberhátrányban játszottak Maggio kiállítása után, a piros-feketék több periódusban a kapujához szegezték a Napolit. Ám nagyon sokáig nem tudtak gólt szerezni. A 86. percben még egy erősen vitatható büntetőhöz jutottak a hazaiak, Kaka lövését azonban Iezzo kivédte. Egy perccel később mégis megszületett a mérkőzést eldöntő találat: Ronaldinho veszélyesen belőtt szabadrúgása után a nápolyi Denis a saját kapujába csúsztatta a labdát.

Nyert az Inter is, igaz, nem könnyen. José Mourinho csapata az első félidőben kétgólos előnybe került, ám a hazaiak ki tudtak egyenlíteni. Úgy festett, a bajnok újabb pontokat veszít el, ám a 89. percben a kolumbiai Ivan Cordoba megszerezte ritka góljainak egyikét.

Nagy bajban van az AS Roma, csak egyetlen ponttal áll a kiesőzóna előtt. A Farkasok sorozatban a negyedik bajnoki mérkőzésüket veszítették el, ezúttal a Juventus ellen. A jelek szerint Ranieri csapata magához tért ellenben, sorozatban a negyedik fontos meccsét nyerte meg, beleértve a Real Madrid elleni BL-találkozót is. Alessandro Del Piero újabb remek gólt szerzett távoli lövésből.

Az Udinese hazai pályán nem bírt a jó szériában lévő Geniával, így a friuliai csapatnak át kellett engednie az első helyet a Milannak.

Olaszország, 10. forduló
Atalanta-Lecce 0-0
Cagliari-Bologna 5-1
Juventus-Roma 2-0
Lazio-Catania 1-0
Milan-Napoli 1-0
Palermo-Chievo 3-0
Reggina-Inter 2-3
Sampdoria-Torino 1-0
Siena-Fiorentina 1-0
Udinese-Genoa 2-2
Az élcsoport: 1. Milan 22, 2. Udinese 21, 3. Inter 21, 4. Napoli 20.

4

A német Bundesligában a Hoffenheim, az idény meglepetés-csapata nyolc napon belül harmadszor is visszaelőzte az élen a Bayer Leverkusent, s továbbra is vezeti a Bundesligát. Az újonc ezúttal a Karlsruhét ütötte ki, az ősz felfedezettje, Ibisevic újra szerzett gólt. A további találatokat Fries és Obasi (2) szerezték.

A Bayern München, bár nagyon sok pontot elszórt korábban, már harmadik, miután legyőzte a meccset tíz emberrel befejező Arminia Bielefeldet. Miroslav Klose gólját még Artur Wiechniarek ki tudta egyenlíteni, ám aztán Ribéry és Podolski gólhára már nem érkezett válasz.

A Werder 5-1-re győzte le Dárdai Pál csapatát, a Herthát, Hajnal Tamás nem játszott a Dortmundban. Hiszti Szabolcs egy gólpasszal járult a Hamburg legyőzéséhez.

Németország, 11. forduló
Dortmund-Bochum 1-1
Mönchengladbach-Frankfurt 1-2
Werder-Hertha 5-1
Cottbus-Schalke 0-2
Hoffenheim-Karlsruhe 4-1
Bayern-Bielefeld 3-1
Hannover-HSV 3-0
Stuttgart-Köln 1-3
Leverkusen-Wolfsburg 2-0
Az élcsoport: 1. Hoffenheim 25, 2. Leverkusen 24, 3. Bayern München 21

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×