Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
322.56
bux:
144471.17
2026. október 16. péntek Gál

Jankovics összeomlott Szávay ellen

Szávay Ágnes érhetően igen boldogan nyilatkozott azután, hogy egy ritkán látható feltámadást bemutatva 6:7, 7:5, 6:2-re legyőzte a második helyen rangsorolt szerb Jelena Jankovicot a 600 ezer dollár összdíjazású pekingi keménypályás női tenisztorna döntőjében.

"Annyira boldog vagyok" - mondta a magyar játékos, aki a csaknem három órás csata után térdre borult örömében, az arcát pedig a kezeibe temette.

"Ez pályafutásom eddigi legnagyobb sikere és ettől remekül érzem magam. Mindig jó tornát nyerni, különösen úgy, hogy ellenfelemnek már meccslabdája is volt" - fogalmazott Szávay.

A világranglistán harmadik Jankovic a nagy csatában megnyert első szett után a másodikban, 5:1-nél mérkőzéslabdához jutott, Szávay azonban hárított, és innentől szinte vissza sem nézve bámulatos sorozatot produkálva, végül a maga javára fordította az összecsapást.

Ez volt Szávay karrierjének második tornagyőzelme, júliusban Palermóban nyert, de a pekingi viadal az olaszországinál jóval magasabb kategóriába tartozik.

"Olyan sok lehetőségem volt, de sajnos kapkodtam és nem koncentráltam eléggé" - mondta Jankovic.

"Az ellenfelem nem hibázott és én egyszerűen kiengedtem a kezemből a mérkőzést. A harmadik játszmában már fogytán volt az energiám és az egész jobb felemet merevnek éreztem, teljesen összeomlottam és egyszerűen katasztrófa volt a játékom" - tette hozzá a szerb versenyző.

Jankovics - aki a magyar riválisáról annyit mondott, hogy óriási tehetség és a tenisz szerelmesei sokat fognak még hallani róla - a második szettben ápolást kért, a nyakát fájlalta, de Szávay a folytatásban nem ismert kegyelmet, kíméletlenül begyűjtötte a tornagyőzelmet és az azzal járó 88265 dollárt (16,2 millió forint), valamint 275 világranglista-pontot.

A két játékos először találkozott egymással WTA-viadalon.

Címlapról ajánljuk
Mekkora zakó vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mekkora zakó vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×