Infostart.hu
eur:
364.89
usd:
320.21
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Két vébéről is lemaradtunk egy nap alatt

Finnország rendezheti a 2012-es jégkorong-világbajnokságot. A szintén jelentkező magyarok a nemzetközi szövetség moszkvai kongresszusán a szavazás előtt visszaléptek. Studniczky Ferenc, a Magyar Jégkorong-szövetség elnöke az InfoRádiónak elmondta: taktikai okból döntöttek a visszalépés mellett. Hozzátette: a kudarc után sem veszítik el kedvüket, és jelentkeznek a 2013-as és a 2014-es viadal megrendezésére is.

Finnország rendezheti a 2012-es jégkorong-világbajnokságot - döntött a nemzetközi szövetség Moszkvában tartott kongresszusa. A viadalra szintén kandidáló magyar szervezet a szavazás előtt visszalépett.

Studniczky Ferenc, az Magyar Jégkorong-szövetség elnöke az InfoRádiónak elmondta: taktikai okból döntöttek a visszalépés mellett, ugyanis úgy vélték, hogy ez segítheti a jövő évi divízió I-es vébé megpályázásának esélyeit. Hozzátette: ez sajnos nem vált be, ugyanis Japán rendezheti meg a divízió I-es viadalt, a voksoláson a magyar pályázat már az első fordulóban kiesett.

A szövetség első embere hangsúlyozta, hogy a finnek és a svédek erősek voltak, és ajándékok és mezek osztásával próbálták meggyőzni a szavazókat.

Studniczky Ferenc kiemelte: nem veszítik el a kedvüket, és megpályázzák a 2013-as és a 2014-es A-csoportos vébét is.

A jövő évi, magyar érdekeltségű divízió I-es vb-t Japánban, Szapporóban rendezik április 13. és 19. között. Itt a magyar és a házigazda japán mellett az ukrán, az észt, a litván és a horvát válogatott szerepel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
ÉLŐ: Magyarország–Ukrajna 0-1, megkezdte a Nemzetek Ligája-sorozatot a magyar futballválogatott

ÉLŐ: Magyarország–Ukrajna 0-1, megkezdte a Nemzetek Ligája-sorozatot a magyar futballválogatott

Történetében először játszik tétmérkőzést Ukrajna ellen a magyar labdarúgó-válogatott. Az első félidőben inkább mi voltunk fölényben, volt egy kapufánk, kihagytunk két hatalmas helyzetet is, majd nem sokkal a szünet előtt váratlanul kaptunk egyet. A második félidő magyar lehetőségekkel kezdődött. A Nemzetek Ligája-csoportmérkőzés helyszíne a Puskás Aréna, cikkünk frissül!

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×