Infostart.hu
eur:
365.1
usd:
325.79
bux:
141671
2026. október 12. hétfő Miksa

Mészöly: ha megvillan Zidane és Henry, nyerhetnek a franciák

Ha úgy védekeznek, mint a portugálok ellen, és olyan bátran játszanak, mint a brazilok ellen, megnyerhetik a döntőt a franciák - mondta az InfoRádiónak Mészöly Géza, aki korábban futballozott a francia bajnokság első osztályában.

A francia válogatott játékával kapcsolatban a Vasas vezetőedzője kiemelte: nagyon jól megszervezik a védekezést, a védelem "hatos fala" - Sagnol, Thuram, Gallas, Abidal, Vieira, Makelele - szinte áttörhetetlen, és emellett vannak olyan kreatív játékosaik, például Zidane és Henry, akik egy villanással el tudnak dönteni mérkőzéseket.

A vasárnapi döntőben ugyanolyan határozottan kell védekezniük, mint a portugálok ellen, és olyan bátran kell futballozniuk, mint a brazilok ellen, és akkor legyőzhetik az olaszokat - vélekedett a Lille és a Le Havre korábbi játékosa.

Az edző összességében ötven-ötven százalék esélyt ad a győzelemre a berlini fináléban.

Szisztematikus utánpótlás

A francia sikerek titkáról a korábbi válogatott futballista elmondta: amikor Platini generációja nem tudott világbajnokságot nyerni, akkor kezdték el Franciaországban nagyon szisztematikusan felépíteni az utánpótlás-nevelést.

Ennek köszönhetően nőtt fel Henry és generációja, akik profi futballakadémiákon nevelkedtek, emellett persze nagyon tehetségesek - tette hozzá.

Mészöly Géza kitért arra is, hogy sokkal többet jelent Franciaországban futballistának lenni, mint Magyarországon, számára is nagyon nagy élmény volt ott játszani, szinte a mai napig ebből táplálkozik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Őrült térkép jelent meg Németországban: Hitler politikáját idéző módon rajzolná át Európát egy vezető AfD-s politikus

Őrült térkép jelent meg Németországban: Hitler politikáját idéző módon rajzolná át Európát egy vezető AfD-s politikus

Európa-szerte heves vitát váltott ki az a térkép, amelyet az Alternative für Deutschland (AfD) ifjúsági szervezetének egyik vezető politikusa osztott meg az X-en. A bejegyzésben szereplő térkép egy olyan Németországot ábrázolt, amely magába olvasztotta Ausztriát, Luxemburgot, Svájc nagy részét, valamint Franciaország, Lengyelország, Olaszország és más európai államok egyes területeit - írta meg a NEXTA és az Azernews.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×