A legutóbbi, 2002-es belgrádi Vk második és negyedik helyezettjének budapesti randevúja a várt, sőt a honi - és nemcsak szakmai - közvélemény által egyenesen elvárt magyar sikert hozta.

Biros Péter bő két perc elteltével kilőtte a bal felső sarkot, ez azonban a vendégeket riadóztatta, akik átvették a vezetést (1-2), és - a sorozatban elhibázott helyzetek után - csak szűk hat másodperccel a nyitónegyed vége előtt egyenlített Fodor Rajmund.

Kiss Gergely pattintott balkezes bombája nyomán "hazatért" az előny (3-2), de büntetőből újfent együtt volt a két együttes (3-3). Kásás Tamás 3 tizedmásodperccel (!) a félidős dudaszó előtt azonban pontosan lőtt, és megint a hazaiak vezettek. Más kérdés, hogy előtte rengeteg rontás jelezte: messze még a csúcsformától a magyar válogatott.

A harmadik nyolc perc viszont feledtette az addigi gyengélkedést: Biros labdát szerzett, majd ugyanő már az olasz kapu előtt lépett elő "akcióhőssé": védhetetlenül suhintott a hálóba. Az éppen Olaszországból hazatért Szívós Márton találata már megnyugtathatta Kemény Dénest és a legénysége sikeréért szorítókat egyaránt (6-3), majd Kásás lőtt parádés gólt (7-4).

A befejező negyed könnyedebb örömjátékká lényegült át, az ünnepléshez megfelelő muníciót szolgáltatott Szívós bal alsó sarkos lövése (8-4), majd Kiss Gergely léc alatt bevágódó bombája (9-5), s az újonc center, Kis Gábor remek pattintása is (10-5). A gólok sorát az olaszok zárták.