Infostart.hu
eur:
353.22
usd:
308.56
bux:
142892.78
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Megalázták a Honvédot

Kettős vereséggel búcsúzott a Honvéd a férfi vízilabda Euroligában. Kovács István edző csapata a negyeddöntő visszavágóján 12-7-re veszített a vendég olasz Pro Reccóval szemben.

Óriási várakozás előzte meg a hét olimpiai bajnokot felvonultató, ötszörös magyar bajnok Honvéd, illetve a Madaras Norberttel és Szívós Mártonnal felálló Pro Recco összecsapását. A hazai játékosok és szurkolók egyaránt bíztak abban, hogy sikerül ledolgozni a háromgólos hátrányt (11-8), és a fővárosiak ismét bejutnak a Final Fourba.

Kovács István edző együttese görcsösen, kapkodva kezdett, sorra puskázta el az emberelőnyöket, és Vujasinovic a negyed egyetlen találatával a vendégeket juttatta előnyhöz.

A 9. percig kellett várni az első hazai gólra, de a Honvéd ezután sem tudott igazán kibontakozni. Vujasinovic ismét mattolta Gergelyt, de Hárai rögtön egyenlített. A házigazdák a játékrész hátralévő részében is bizonytalanok voltak a befejezéseknél, a szünetre a magabiztosan pólózó Recco vonulhatott előnnyel (2-3).

A fordulás után sem találták Benedekék a vendégek betonvédelmének ellenszerét, sőt, az olaszok nem csak a védekezésben, de a támadásban is föléjük nőttek. A hazai hívek dermedten figyelték kedvenceik vergődését, akik számára a harmadik 8 percben nemcsak a továbbjutás, hanem a győzelem is elúszott.

Molnár centerposzton alulmaradt Calcaterával szemben, míg a magyar válogatott klasszisának momentuma sem volt, addig az olasz középjátékos rendre lefordult őrzőjéről (4-7).

A zárófelvonásban becsületből még küzdött a magyar gárda, de a különbség tovább nőtt, az olaszok nem csak eredményesen, de igen tetszetősen is játszottak. A hajrában Madaras bal keze kétszer is villant, a parádézó olasz kapus eszén pedig Biroséknak szinte lehetetlen volt túljárni.

A Recco a játék minden elemében jócskán felülmúlta riválisát és megérdemelten jutott a Final Fourba. A Honvéd az elmúlt négy évadban rendre ott volt a négy között, ezúttal azonban már a negyeddöntőben búcsúzni kényszerült.

Címlapról ajánljuk
Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

A kiskérődzők pestisének újabb eseteit igazolták Horvátországban és Romániában. A juhokat és kecskéket érintő úgynevezett PPR a kiskérődzők egyik legfertőzőbb betegsége, ami nem gyógyítható. Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője szerint ha Magyarországra bekerül a vírus, az komoly, több tízmilliárd forintos kárt okozhat az egyre sikeresebb juhágazatban.

Vitézy Dávid: „aláírtam, új villamosvonal épül uniós pénzből”

„Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül” – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

A folyamatos ukrán dróntámadások következtében a Krím-félszigeten az áram- és üzemanyag ellátás után a víz is akadozni kezdett. Moszkvában folyamatosan ütik az elektronikus hálózatot Kijev fegyverei, ugyanakkor az ukránoknál is akad gond: továbbra is alacsonyak a készletek légvédelmi rakétákból. Oroszosz jelentések szerint folyik a harc a donyecki Liman elfoglalásáért, a településen húzódik az egyik utoló védvonal a kulcsfontosságú erődváros, Szlavjanszk előtt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×