Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

A Montpellier jutott a Veszprémnek a BL-ben

Elkészítették a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének párosítását: a Veszprém a francia Montpellier-vel mérkőzik az elődöntőbe jutásért.

Az első mérkőzést február 25-én vagy 26-án Franciaországban, a visszavágót pedig március 4-én vagy 5-én Veszprémben rendezik.

Zdravko Zovko, a veszprémiek vezetődzője elégedett volt a bécsi sorsolással. A bakonyiak szakvezetője az MTI-nek elmondta, hogy jól ismerik a francia gárdát, ennek tudatában úgy véli, egyforma játékerőt képvisel a két csapat, ezért mindkét együttesnek 50-50 százalék esélyt ad a továbbjutásra. A párharcot három héttel az Európa-bajnokság után rendezik, ezért fontos lehet, hogy milyen formában lesznek akkor a válogatott játékosok.

A Montpellier 2003-ban megnyerte a Bajnokok Ligáját, a következő kiírásban viszont a Szeged már a nyolcaddöntőben kiejtette. A legutóbbi BL-szezonban pedig a spanyol Ciudad Real állította meg az elődöntőben.

Nagy László csapata, a címvédő spanyol Barcelona a szintén spanyol Portland San Antonioval, a legutóbb döntős spanyol Ciudad Real pedig a szlovén Celjével találkozik. A két német együttes, a Kiel és Flensburg-Handewitt egymással csap össze a négy közé jutásért.

Címlapról ajánljuk
Már kimutatható, hogy az újabb generációk képességeit rontották az okoseszközök

Már kimutatható, hogy az újabb generációk képességeit rontották az okoseszközök

Most első alkalommal fordulhat elő, hogy egy fiatal generáció bizonyos képességekben rosszabbul teljesít, mint a szülei korosztálya – mondta Pöltl Ákos. A Semmelweis Egészségfejlesztési Központ digitális gyermekvédelmi szakértője a Kék Bolygó podcastban arról beszélt, hogyan befolyásolhatja a túlzott okostelefon-használat a gyerekek idegrendszeri fejlődését, figyelmét és tanulási képességeit.

Ezért akar mindenki egyre nagyobb szeletet az Északi-sarkvidékből

Donald Trump többször is felvetette Grönland megszerzésének lehetőségét, ami jelentősen felgyorsította az Európai Unió Északi-sarkvidéki szerepvállalását. A transzatlanti feszültségekre válaszul Brüsszel erősítette együttműködését Norvégiával és Izlanddal. A térségben ezalatt Oroszország és Kína is igyekszik növelni befolyását. Németh Viktóriát, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatóját kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×