eur:
392.5
usd:
367.4
bux:
66214.52
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Kásler Miklós szerint elindulhatott a koronavírus második hulláma - a nap hírei

Levélben tájékoztatta a tiszai környezetszennyezésről az Európai Bizottság elnökét a magyar államfő. Az emberi erőforrások minisztere szerint a környező országokban elindult a koronavírus-járvány második hulláma. Az egyenlőség elvén osztaná szét a koronavírus elleni gyógyszereket a világ második leggazdagabb embere.

Levélben tájékoztatta az Európai Bizottság elnökét a Tisza- és Szamos-szennyezésről a magyar államfő. Áder János azt írta: korábban többször is arra kérte az ukrán és a román elnököt, hogy vessék latba befolyásukat a szennyezés megállítására. Az államfő szerint ez súlyos hatással van az élővilágra, járványügyi szempontból is veszélyes, emellett akadályozza a halászatot és hátrányosan érinti a turizmust.

Újabb 6 embernél mutatták ki a koronavírust, ezzel 4.429-re nőtt a magyarországi igazolt fertőzöttek száma. Két idős krónikus beteg meghalt, így 595 halálos áldozata van a kórnak. Összesen 129 beteget ápolnak kórházban, 2.974-en már meggyógyultak. Az aktív fertőzött száma 660.

Az emberi erőforrások minisztere szerint a környező országokban elindult a koronavírus-járvány második hulláma. Kásler Miklós úgy vélte: a jelenlegi helyzet nagyon hasonlít a március elejihez. Kiemelte: most is nagyon fontos, hogy a kormány megfelelő ritmusban megfelelő intézkedéseket hozzon.

Horvátországban rekord mértékben, 140 fővel nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma és egy új haláleset is történt. A beutazó uniós állampolgároknak továbbra is regisztrálniuk kell, és meg kell adniuk adataikat a horvát határon. Szlovéniában 24 óra alatt az előző napi kétszeresével, 34 újabb esettel nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Romániában a járvány terjedése a héten meghaladta az áprilisi első tetőzéskor feljegyzett szintet.

A szociális ágazatban dolgozók munkájának elismerését sürgeti az országgyűléstől az MSZP. Korózs Lajos, a parlament népjóléti bizottságának szocialista elnöke azt javasolta, hogy az ágazat valamennyi dolgozója kapja meg az 500 ezer forintos egyszeri támogatást.

Az LMP szerint Magyarországon zöld fordulatra van szükség, amit egy kormányváltás hozhat meg. Kendernay János, az ellenzéki párt társelnöke kijelentette: kizárólag egy új összetételű kabinet tudná elérni, hogy a fenntarthatóság és a klímavédelem kiemelt politikai kérdésekké váljanak. Az LMP-s politikus ismételten szorgalmazta egy környezetvédelmi csúcsminisztérium létrehozását.

Kész folytatni a parkfejlesztési programot a kormány – erősítette meg a Népszavának Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár. Fürjes Balázs azt mondta: a kormány azt javasolja, hogy budapestiek bevonásával tervezzék meg a nagyobb közparkok megújítását.

Bosznia-Hercegovinában a koronavírus-járvány miatt a korábbiaknál jóval kevesebben vettek részt a srebrenicai mészárlás 25. évfordulóján tartott megemlékezésen. Végső nyugalomra helyeztek kilenc újonnan azonosított áldozatot, ezzel 6652-re nőtt az eltemetett áldozatok száma. A boszniai háború idején 1995. július 11-én a boszniai szerb csapatok elfoglalták Srebrenicát, és elhurcoltak mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút, akiket lemészároltak.

Bulgáriában a társadalmi elégedetlenség miatt lemondásra szólította fel a kormányt és főügyészt az államfő. Rumen Radev szándékos és megengedhetetlen provokációnak nevezte a társadalmi béke ellen azt, hogy a kormánypárt a kabinet elleni tüntetések közelébe hirdetett szimpátia megmozdulást. Az elnök szerint ez vezetett az összecsapásokhoz rendőrökkel.

Ismét nőtt a koronavírus fertőzöttek száma a világon, így már 12 millió 337 ezren kapták el a vírust. 556 ezren meghaltak, 6 millió 784 ezren meggyógyultak a betegségből. A járvány az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol csaknem 134 ezren haltak meg.

Az egyenlőség elvén, és nem a piaci tényezők hatására osztaná szét a koronavírus okozta betegség elleni gyógyszereket és majdani oltásokat a világ második leggazdagabb embere. Bill Gates a koronavírus-járvány elleni harcnak szentelt virtuális nemzetközi konferencián hangsúlyozta: ha az illetékesek hagyják, hogy a gyógyszerek a legtöbbet ígérőkhöz jussanak el ahelyett, hogy oda, ahol a legnagyobb szükség van rájuk, még hosszabb, igazságtalanabb és halálosabb lesz a járvány.

Harmadszor is megvétózta az ENSZ határozatát a határon átnyúló humanitárius segélyezésről Moszkva és Peking. A Biztonsági Tanács 6 évvel ezelőtt szavazta meg a Szíriának küldendő, határokon átnyúló segélyszállítmányokat. Akkor még Jordánián és Irakon keresztül is vitték a segítséget, de idén januárban - Oroszország és Kína ellenkezése miatt - megszüntették ezeket az útvonalakat.

Címlapról ajánljuk

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×