Infostart.hu
eur:
360.29
usd:
315.42
bux:
143989.16
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella
Nyitókép: Pixabay

Jövő héten vesznek búcsút Szolnoki Pétertől

Az énekes tisztelőihez is kéréssel fordult együttese.

Szombaton jött a hír, hogy elhunyt a Bon-Bon zenekar énekese. Az együttes honlapján a család és Török Tamás, a Bon-Bon alapítója hétfőn közölte: Szolnoki Péter búcsúztatására július 27-én, hétfőn 15 órakor kerül sor a biatorbágyi katolikus temetőben.

„Kérjük mindazokat, akik szerették Petit, tisztelték a tehetségét, és akiket megérintett a hangja, hogy kísérjék el őt utolsó útjára egy szál fehér virágot magukkal hozva” – írták, néhány praktikus információval is szolgálva a szertartásra érkezők számára.

Címlapról ajánljuk
Vállalkozások – Nem erős vagy gyenge forint kellene, hanem stabil

Vállalkozások – Nem erős vagy gyenge forint kellene, hanem stabil

Eddigi csúcsára emelkedett a vállalkozások üzleti hangulata a második negyedévben a VOSZ barométere szerint. Perlusz László főtitkár az InfoRádióban ugyanakkor arról is beszélt, hogy a forint túl erős, és egyéb tényezők sem könnyítik meg a vállalkozók helyzetét.

Havasi Bertalan: lefoglalási céllal megjelent az ügyészség a Fidesz szervereit biztosító központban – Magyar Péter is reagált

Az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül kedden megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója. „Várjuk az ügyészségi tájékoztatót” – reagált Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×