Infostart.hu
eur:
364.81
usd:
326.89
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Facebook/Vígszínház

Legendás művészek leveleivel is készül a Vígszínház a 130. születésnapján

Május elsején 130 éves a Vígszínház, ebből az alkalomból egy ünnepi műsor is színre kerül a nagyszínpadon a teljes társulat közreműködésével. Az Így írtunk mi című est 130 év vígszínházi leveleiből válogat, miközben felcsendülnek Presser Gábor vígszínházi dalai – mondta el az InfoRádióban Bölkény Balázs színművész, az ünnepi est rendezője.

Százharminc éve, 1896. május 1-jén nyílt meg a millennium lázában égő Budapesten a Vígszínház. Első igazgatója, Ditrói Mór Kolozsvárról érkezett Pestre, a vidéki társulatok vezető színészeiből és fiatal tehetségekből az ország egyik legjobb társulatát kovácsolta össze. A társulatnak később tagja volt többek között Varsányi Irén, Csortos Gyula, Gombaszögi Ella és Frida, majd Jávor Pál, Darvas Lili, Muráti Lili, Somlay Artúr, Tolnay Klári, Kabos Gyula, Ráday Imre, Ajtay Andor és Páger Antal.

A Vígből indult a világhír felé Molnár Ferenc, itt aratta sikereit darabjaival Heltai Jenő, Bródy Sándor, Szomory Dezső, Szép Ernő, Lengyel Menyhért, Herczeg Ferenc, Hunyady Sándor.

Az intézmény megnyitásának évfordulóján, május 1-én rendhagyó előadásra készül. Bemutatják az Így írtunk mi – 130 év vígszínházi levelei című produkciót, és bejelentik a 2026/27-es évad tervezett bemutatóit is.

„Az elmúlt 130 évből válogattunk javarészt szakmai leveleket Kovács Kriszta dramaturgi vezetésével és Gajdó Tamás színháztörténész segítségével” – mondta az InfoRádiónak Bölkény Balázs, az ünnepi est rendezője. A leveleket a színházzal kapcsolatban álló színészek, rendezők, írók, díszlettervezők írták egymásnak vagy az aktuális vezetőségnek.

Forrás: Vígszínház - Kovács Krisztina
Forrás: Vígszínház - Kovács Krisztina

Az előadás nem történeti betekintés lesz az elmúlt 130 évről, az időben ugrálva különböző tematikák mentén halad az előadás.

„130 év jeles alakjait fogjuk megszólaltatni a leveleken keresztül. Megismerhetőek lesznek köztük volt konfliktusok is, amik akár 50-60 év elteltével is aktuálisak lehetnek. Az est mégsem színháztörténet, nem a Vígszínház hivatalos története: azt próbálja megmutatni, ami a színfalak mögött történt, ahogy éltek, dolgoztak vagy épp konfliktusba kerültek színészek, rendezők, színházi dolgozók, igazgatók” – részletezte Bölkény Balázs.

Ruttkai, Latinovits, Örkény levelei

Sok minden ismert a Vígszínház múltjából, de nincs mindenről megmaradt levélforrás. „A társulat minden tagja olvas majd levelet. A jubileumi esten mozaikszerűen kialakulhat egy kép a nézőkben arról, hogy mit jelent és jelentett a teátrum az itt dolgozóknak” – fogalmazott a Vígszínház társulatának színművésze.

Az esten hallható lesz Varsányi Irén, Fedák Sári, Darvas Lili, Ruttkai Éva, Mezey Mária, Karády Katalin, Molnár Ferenc, Jávor Pál, Magyar Bálint, Darvas Iván, Latinovits Zoltán, Várkonyi Zoltán, Örkény István és Balázsovits Lajos levele a társulat tagjainak tolmácsolásában.

A két május 1-jei előadás közül a bérlettel nem rendelkezők csak a 19 órakor kezdődőre vásárolhatnak jegyet.

A cikk alapjául szolgáló interjút Kocsonya Zoltán készítette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×