Infostart.hu
eur:
390
usd:
330.62
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
A magyar irodalom kategóriában Prima Primissima-díjra jelölt Vámos Miklós József Attila-díjas író, műsorvezető budapesti otthonában 2016. november 7-én.
Nyitókép: MTI/Czimbal Gyula

Megdöbbentő, amit a Meta művelt Vámos Miklóssal

A József Attila-díjas író több mint hatvanezres követőtáborral rendelkező Facebook-oldalát minden tartalommal együtt felfüggesztette olyasmire hivatkozva, amit ép ésszel fel se nagyon lehet fogni.

Döbbenetes esetről adott hírt Vámos Miklós: a József Attila-díjas író Facebook-oldalát, minden tartalmával, több mint hatvanezer követőjével megszüntette, törölte a Meta – számol be róla az Index. Ami talán ennél is döbbenetesebb, az maga az indoklás, amivel élt a techvállalat. Döntésük mögött ugyanis az áll, hogy

Vámos Miklós fiókja „nem felel meg a közösségi alapelveinknek a gyermek szexuális kihasználása tekintetében”.

Az író a laphoz juttatta el nyílt levelét, amit, ahogyan ő maga fogalmazott, inkább szán segélykiáltásnak. Bár elgondolkodott rajta, hogy talán jobb lesz az élete Facebook nélkül, azonban a közösségi oldalon tartotta a kapcsolatot a követőivel, rajongóival, illetve ismerősökkel és családtagokkal. Továbbá ezen a felületen adott hírt az eseményeiről, megjelenéseiről, dedikálásairól is.

Vámos Miklós a következő nyílt levelet közölte a lap által:

„Vámos Miklós a valamennyire közismert nevem, és a múlt hét közepén ebédidőben egyszer csak nem tudtam belépni a Facebook – újabban Meta – felületén lévő írói profilomba. Az pedig fontos a számomra, ott szoktam jelezni, ha új könyvem jelenik meg, ha író-olvasó találkozóm lesz, ha elvesztek egy példányt ajándékul a megtalálónak.

Ugyane cég Messenger nevű alkalmazásával tartom a kapcsolatot a barátaimmal, az ismerőseimmel, sőt, a családtagjaimmal is. Hallottam már ilyesmiről, hogy valakit letiltottak, olyanról is, hogy megszüntették a fiókját, de végtelen naivitásomban azt képzeltem, valami ilyesmi nem történhet. Elvégre betartom a szabályokat, semmi illegálisat vagy erkölcstelent nem teszek. Amikor megpróbáltam bejelentkezni újra, amihez új jelszót kért tőlem a mesterséges unintelligencia vagy egy szoftver, az utasításainak megfelelően cselekedtem. Ekkor kaptam az abszurd üzenetet, amitől megállt az eszem:

»Kedves Vámos, a Facebook-fiókod fel van függesztve. Ennek oka, hogy a fiókod vagy annak tevékenysége nem felel meg a közösségi alapelveinknek a gyermek szexuális kihasználása tekintetében. Ha úgy gondolod, hogy tévesen függesztettük fel a fiókodat, 180 napig ellenvetéssel tudsz élni a döntésünkkel szemben«.

Ezt a három mondatot négyszer kellett elolvasnom, hogy fölfogjam. Ugyan melyik posztom utal a gyermek szexuális kihasználására? Viccelnek velem? Büntetőjogi felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy semelyik. Sajnos, nem ajánlhatom, hogy ellenőrizze az olvasó, mert megszűnt a profilom, az összes kitett szöveggel, fényképpel, és a hatvankétezer plusz követővel együtt. Lehetséges, hogy meghackelték az oldalam, s az az ember vagy robot tett ki valamit? Én sose láttam. Nem csupán az a téboly, hogy ilyesmivel vádolnak engem, hanem az is, hogy hiába írják: ellenvethetek, valójában nem.

Megtettem. Újabb jelszócserére szólítottak föl, majd hosszadalmas azonosítási procedúra után megkaptam az eredeti üzenetet. Azzal, hogy kizárólag országom bíróságánál tiltakozhatom. Ennek ellenére minden olyan helyen és fórumon, ahol a net szerint a FB-Meta központjának lehet üzenni, megpróbáltam. Annyira nem méltattak válaszra, hogy azt se tudhatom, eljutottak-e a soraim bárhová. Tulajdonképpen semmiféle nyilvános e-mail címet vagy telefonszámot nem találtam, nincs help desk vagy más panaszfórum. A nagyhatalmú tech-császárság áthatolhatatlan kínai (angol?) fallal vette magát körül. Mintha egy láthatatlan erőhatalomról pattanna vissza bárki, aki reklamálni vagy akár csak kérni szeretne. Borzasztó érzés, tehetetlenség a köbön.

Utoljára a szocializmusban vívtam ilyen szélmalomharcot. Például amikor rendőrhatósági figyelmeztetést kaptam, politikai okból, útlevelet viszont emiatt sokáig nem. Még szörnyűbb, hogy ennyire árvává váltam e nyilvános platform híján. Ez jelzi, mennyire a hatalmába kerülhettem, anélkül, hogy észrevettem volna. Ahogyan talán ti is, akik bús soraimat olvassátok. Nem tudom, mit kellene tennem.

Első ötletem az volt, hogy talán ez a jó pillanat, hogy próbáljak a FB nélkül élni, boldogulni, dolgozni. Jó, jó, de akkor: Miként adjam az engem szeretők tudtára, hogy a Könyvfesztiválra megjelenik a Tollseprű című újkarcsú regényem. Hogyan tegyem közhírré, hogy szeptember 28-án este lesz a könyvbemutató az Eötvös 10-ben? Arról se tudom, mely módon adhatnék hírt, hogy október negyedikén a Bálnában fogok beszélni a Tollseprűről (idén ott rendezik a Könyvfesztivált) délután négykor. Utána dedikálok. Majd pedig héttől eszmecserélek Francois Henri Désérable francia íróval ugyanott, mert kijön egy könyve a mi nyelvünkön.

Aki hallja, adja át. Hát... arckönyv nélkül nehéz. Talán majd egyszer lesz újabb profilom, szócsövem, netán sikerül visszakönyörögnöm a régit. Erre most kevés esélyt látok. Meg fogom próbálni a bírósági utat, akármilyen reménytelennek tűnik. Esetleg áttérek a tűzjelekre. Híradással leszek. Addig azonban nem tudtok elérni a FB-on, tehát messengeren sem. Hát... e-mail? Viber? Drága követőim, hol vagytok? Mi van veletek? Drukkoljatok nekem. Nekünk, mert könnyen járhattok így ti is.”

Címlapról ajánljuk
Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Alapjaiban változtak meg a karácsonyi étkezési szokások Magyarországon – erről beszélt a séf az InfoRádióban. A hal ugyan megmaradt, de a többi hagyományos fogás helyét az egyszerű, gyorsan elkészíthető ételek vették át.

Durva átrendeződés az új autók piacán

Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest, miközben emelkedett az elektromos járművek piaci részesedése az Európai Autógyártók Szövetsége, az ACEA kedden közzétett jelentése szerint.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 22. 16:23
×
×
×
×