Infostart.hu
eur:
355.28
usd:
307.66
bux:
0
2026. június 9. kedd Félix
Eszenyi Enikő  Myrtle Gordon szerepében John Cassavetes Premier című színművének próbáján a Vígszínházban 2019. február 27-én. A darabot Martin Cicvák rendezésében március 2-án mutatják be.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Visszatérés: három év után játszik újra Budapesten Eszenyi Enikő

A Játékszínben áll színpadra a Kossuth- és Jászai díjas színésznő.

2020 tavaszán, a Vígszínház igazgatóválasztása előtt nem sokkal több egykori társulati tag számolt be nyílt levélben arról, hogy az Eszenyi Enikő által gyakorolt verbális erőszak és agresszív vezetői kommunikáció vezetett ahhoz, hogy felbontsák a szerződésüket a Vígszínházzal. A színésznő ennek hatására visszavonta beadott pályázatát és befejezte vígszínházi munkáját, majd jó időre eltűnt a nyilvánosság elől – emlékeztet az index.hu.

2021 februárjában Csehov Sirály című darabjával tért vissza Eszenyi Enikő a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengeren. Ezután Kecskeméten kapott lehetőséget, mint a Cirkuszhercegnő rendezője, majd Güntherné karakterét játszó kollégájának betegsége miatt a színpadra is visszatért. Budapesten egészen mostanáig nem kapott lehetőséget.

Most a Játékszínbe hívták – tudta meg a lap –, ahol a Szikora János által rendezett Csodálatos vagy Júlia című darabban fog újból színpadra lépni.

Címlapról ajánljuk

Álomfizetésről mondott le Orbán Anita a külügy kedvéért

Leadta vagyonnyilatkozatát Orbán Anita külügyminiszter, amely részletes betekintést nyújt a politikus ingatlanvagyonába, korábbi jövedelmeibe és kiterjedt befektetési portfóliójába. A dokumentum szerint a tárcavezető több mint 237 millió forintnak megfelelő megtakarítással és jelentős értékpapír-állománnyal lépett hivatalba, miután feladta korábbi piaci pozícióit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.09. csütörtök, 18:00
Grexa Liliana
ukrán nemzetiségi szószóló
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×