Infostart.hu
eur:
362.12
usd:
311.87
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália
A Győri Balett Anna Karenina című előadásának próbája a Győri Nemzeti Színházban 2019.november 7-én. A darabot november 8-án mutatják be Velekei László rendezésében.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Ezúttal a sport és kultúra nem tud kéz a kézben járni Győrben

A korábbi döntéssel ellentétben a következő évadban is a Győri Nemzeti Színház épületében tartja előadásait a színház és a Győri Balett társulata – tudatta a társulatok és a város vezetőivel történt egyeztetést követően a győri önkormányzat.

A Győri Nemzeti Színház épületét a Modern városok program keretében újítják fel, a kiviteli tervek már elkészültek, jelenleg a közbeszerzési eljárások előkészítése történik. 2017 decemberében jelentette be Borkai Zsolt korábbi polgármester, hogy a felújítás idejére az Olimpiai Sportpark nagycsarnokában tartják a társulatok előadásait, várhatóan két évadon át.

A mostani közlemény szerint Dézsi Csaba András (Fidesz–KDNP) polgármester úgy fogalmazott, hogy az Olimpiai Sportpark a város kiemelt sportlétesítménye, amely azt a célt szolgálja, hogy edzőtáborokat, versenyeket tartsanak ott, valamint hogy a győri sportolók otthona legyen.

„Sport és kultúra sok esetben tud kéz a kézben járni, de csak egymást erősítve, nem pedig gyengítve. A létesítményt meghagyjuk a sportolóknak” – fogalmazott, hozzátéve, hogy

az épület felújításának idejére a társulatoknak új otthon kell találni.

Az igazgatókkal szoros együttműködésben, igényeiket figyelembe véve dolgoznak a lehető legjobb megoldáson. Javaslatok már vannak, jelenleg azok megvalósíthatóságát vizsgálják.

Kiss János, a Győri Balett igazgatója és Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója egyaránt üdvözölte a döntést, és az új játszóhely megtalálásában együttműködésükről biztosították a városvezetést. A cél az, hogy még a jelenlegi önkormányzati ciklusban felléphessenek a társulatok a felújított színházban.

Címlapról ajánljuk
Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×