Infostart.hu
eur:
385.17
usd:
331.84
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Tudja, miért locsolkodunk húsvétkor?

Tudja, miért locsolkodunk húsvétkor?

A víz tisztító, termékenységvarázsló erejére vezethető vissza a locsolkodás mint hagyomány kialakulása - mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató.

Mindazonáltal a húsvéti ünnepkörben nem csak húsvéthétfőn locsolkodtak, nagypénteken például az állatokat vitték füröszteni, hogy egészségesek legyenek.

Virágvasárnap pedig mindenki megmosdott a "szótlan" vízben, amelybe piros tojást is tettek, hogy szépek és egészségesek legyenek - ismertette a néprajzkutató az M1-en.

Tudja, miért locsolkodunk húsvétkor?

Húsvéthétfőn a felnőtt legények közösen mentek a lányokat locsolni, akiknek udvaroltak,

a gyerekek pedig keresztanyjukat mentek meglátogatni, mivel a kereszteléshez is kapcsolódik ez az időszak.

Tátrai Zsuzsanna elmondása szerint a vízzel való locsolkodás korábban kiment a divatból, amelyet részben azzal indokolt, hogy nincsenek már zárt közösségek, valamint azzal, hogy az emberek úgy gondolták, nem illő már vízzel locsolni.

Azonban úgy tűnik, ismét divatba jöhet ez a hagyomány - jegyezte meg.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×