Infostart.hu
eur:
364.48
usd:
311.22
bux:
133168.5
2026. április 28. kedd Valéria

Ma van a költészet napja

Országszerte színes programokkal, maratoni versfelolvasásokkal, fényfestéssel, könyvbemutatókkal és más rendezvényekkel ünneplik ma a magyar költészet napját.

A költészet napját 1964 óta minden évben József Attila (1905-1937) születésnapján, április 11-én ünneplik.

A költő Fiumei úti sírkertben található nyughelyénél a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) szervezésében Földes László Hobo ad műsort József Attilára emlékezve.

Immáron hetedik alkalommal rendezik meg a Versmaratont a Magyar Rádió Márványtermében, ahol tizenkét órán át egymást váltva olvassák fel verseiket kortárs magyar költők. A rendezvény egyben Az év versei 2017 antológia élő bemutatója, a kötetben szereplő 103 költőből 65 személyesen és többen telefonon is részt vesznek a felolvasáson.

Délutántól éjfélig megállás nélkül lesz hallható a kétszáz éve született Arany János csaknem kétszáz költeménye a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak tolmácsolásában az egyetem Padlás színpadán.

A Magyar Írószövetség budapesti székházánál este a szervezet, a magyar irodalom és költészet múltját és az 1956-os forradalomban játszott szerepét felelevenítő, Kodály Zoltán zenéjével kísért fényfestészeti épületvetítéssel várják az érdeklődőket. Az 1956-os emlékév programjai közé illeszkedő ingyenes produkció Bordos László Zsolt munkája.

A ferencvárosi József Attila Emlékhelyen okostelefonos versenyt rendeznek a kerületi iskolásoknak, majd délben koszorúzással és a kerület József Attila nevét viselő díjának átadásával emlékeznek meg a költő szobránál. A Ferencvárosi Művelődési Központban ötödik alkalommal rendezik meg a József Attila Versfesztivál gálaműsorát, valamint kiosztják a József Attila MindenkiNET elnevezésű online videopályázat díjait is.

Szintén maratoni versfolyammal készül a költészet napjára a békéscsabai Jókai Színház, valamint a szarvasi könyvtár is. Szegeden kora délután a Dugonics téren József Attila szobránál a költő műveit hallgathatják meg az arra járók Tóth Péter Lóránt "versvándor" tolmácsolásában.

Salgótarjánban öt "versmegállót" járhatnak be közösen az érdeklődők kedd délelőtt a Balassi Bálint Megyei Könyvtár főbejáratától indulva. Érintik a Förster Kálmán teret és a Radnóti-szobrot, és végül a Fő téri József Attila-domborműhöz érkeznek meg. Bács-Kiskun megyében versvonat viszi az utasokat Kiskunhalasról Kiskunmajsára, útközben a kiskunhalasi József Attila irodalmi kör tagjainak szavalatait hallgathatják meg az érdeklődők, majd a Kiskunmajsára érkezőket kisvasúttal viszik a központba, a költészet napi piknikre.

Színházjegyet kapnak versmondásért azok a vállalkozó kedvű nézők, akik elmondanak egy általuk választott verset a Veszprémi Petőfi Színház dolgozóiból álló néhány fős nézőközönség előtt. Szombathelyen "versfalat" állítanak, Kőszegen pedig nyolcszáz általános iskolás és középiskolás diák szavalja együtt Arany János Szondi két apródja című versét.

Michal Walczak kortárs lengyel drámaíró Homokozó című színművét mutatják be Kaj Ádám rendezésében a zalaegerszegi Keresztury művelődési központban. Az előadást követően Utassy Józsefre (1941-2010) emlékező műsort tartanak és átadják a József Attila-díjas és Kossuth-díjas költő tiszteletére alapított díjat.

Címlapról ajánljuk
Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

„A tudomány, a csúcskutatás és a tehetséggondozás ügye az nem egy kormány ügye, az az ország jövője. Nagy horderejű áttörések, amelyek a jövőben életünket befolyásolni tudják, azt jobbá tudják tenni, amelyre a jövő tudásalapú gazdasága épülhet, amelyre a nagy hozzáadott értékű technológiák, termékek fejlesztése épülhet, nem tudnak rövid távú, néhány éves finanszírozásból keletkezni” – mondta Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, az Élvonal Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: nincs élő kapcsolatuk a jövendő kormánnyal, de adott esetben szívesen találkozna Magyar Péter jövendő miniszterelnökkel, mert mint fogalmazott, „a céljai és a mi céljaink százszázalékosan összecsengenek.”

Rogán Antal, Kövér László, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor és még sokan mások: egy sor ismert fideszes nem lesz ott az új Országgyűlésben

Gulyás Gergely, aki a május 9-én megalakuló új Országgyűlésben a Fidesz-frakció vezetője lesz, közzétette a Fidesz-frakció névsorát. Orbán Viktor kormányfő, Kósa Lajos és Bánki Erik már korábban bejelentette, hogy nem veszi fel a mandátumát, mint ahogy a KDNP vezérkara, így Semjén Zsolt sem – de most kiderült, hogy még egy sor ismert név hiányozni fog a parlamenti padsorokból. Összeállítottuk a nagy hiányzók névsorát.
A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A vezető devizák árfolyamánál ingadozással indult a hét, miután az iráni-amerikai békemegállapodás kilátásai bizonytalanná váltak. A befektetők figyelme a héten több jegybanki kamatdöntő ülésre irányul. A piacok elsősorban azt várják, hogyan értékelik a döntéshozók a közel-keleti háború gazdasági hatásait, így délelőtt végül erősödni tudott az euró és a forint is az újabb tűzszüneti hírére. A forint szempontjából a legérdekesebb mozgatóerőt Magyar Péter leendő miniszterelnök bejelentései jelentik, legyen szó akár a gazdaságpolitika irányáról, akár a kormány összetételéről. A nap folyamán minimális mozgás volt az árfolyamokban, estére 364 környékére érkezett meg a forint az euróval szemben, a dollár-forint 311 körül járt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×