Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
310.68
bux:
133168.5
2026. április 27. hétfő Zita

Máltán nem aggódnak: van alternatív "Azúr ablak"

A Máltai Idegenforgalmi Hivatal sajnálatosnak nevezte az évekkel ezelőtt megjósolt eseményt, de nem tart a turizmus megtorpanásától.

Málta egyik fő látványossága, a Gozo-szigeten található Azúr ablak szerdára virradóra egy vihar miatt teljesen megsemmisült. A világot órák alatt bejárta a hír, helyiek pedig maguk is látni akarták a szinte minden prospektusban látható nevezetesség hűlt helyét, nagy számban indultak a helyszínre. 

A Máltai Idegenforgalmi Hivatal magyarországi képviselet-vezetője, Hangya Edina az esettel kapcsolatban a Turizmus.com-nak elmondta: a természet pusztító erején kívül nem tett jót az állapotának az engedetlen turisták folyamatos ostroma sem. Hiába volt ugyanis tiltó tábla kitéve a látványossághoz, annak csodálatos boltívére mindenki szeretett felmenni. A helyszín emellett többször adott otthon filmforgatásnak is, ez sem tett jót az „ablak” állapotának.

A szakmai lapnak azt is elmondta, hogy a pillanatnyi megtorpanás után a helyiek valószínűleg hamar „bevezetik” a köztudatba azt a másik „szikla-ablakot”, ahová szintén mehetnek majd kirándulók mind vízen, mind szárazföldön. Jelenleg ehhez a formációhoz a nehéz megközelíthetőség miatt még csak a gyalogtúrázók és a bringások férnek közel, de a búvárok körében épp olyan közkedvelt, mint szomorú sorsú elődje. 

Kisebb, de igencsak látványos a Wied il-Mielah ablak:

Hangya Edina hozzátette: jócskán maradt még látnivaló Máltán, ahová évente 2 millió turista érkezik.

Címlapról ajánljuk
Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

„A tudomány, a csúcskutatás és a tehetséggondozás ügye az nem egy kormány ügye, az az ország jövője. Nagy horderejű áttörések, amelyek a jövőben életünket befolyásolni tudják, azt jobbá tudják tenni, amelyre a jövő tudásalapú gazdasága épülhet, amelyre a nagy hozzáadott értékű technológiák, termékek fejlesztése épülhet, nem tudnak rövid távú, néhány éves finanszírozásból keletkezni” – mondta Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, az Élvonal Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: nincs élő kapcsolatuk a jövendő kormánnyal, de adott esetben szívesen találkozna Magyar Péter jövendő miniszterelnökkel, mert mint fogalmazott, „a céljai és a mi céljaink százszázalékosan összecsengenek.”

Rogán Antal, Kövér László, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor és még sokan mások: egy sor ismert fideszes nem lesz ott az új Országgyűlésben

Gulyás Gergely, aki a május 9-én megalakuló új Országgyűlésben a Fidesz-frakció vezetője lesz, közzétette a Fidesz-frakció névsorát. Orbán Viktor kormányfő, Kósa Lajos és Bánki Erik már korábban bejelentette, hogy nem veszi fel a mandátumát, mint ahogy a KDNP vezérkara, így Semjén Zsolt sem – de most kiderült, hogy még egy sor ismert név hiányozni fog a parlamenti padsorokból. Összeállítottuk a nagy hiányzók névsorát.
A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A vezető devizák árfolyamánál ingadozással indult a hét, miután az iráni-amerikai békemegállapodás kilátásai bizonytalanná váltak. A befektetők figyelme a héten több jegybanki kamatdöntő ülésre irányul. A piacok elsősorban azt várják, hogyan értékelik a döntéshozók a közel-keleti háború gazdasági hatásait, így délelőtt végül erősödni tudott az euró és a forint is az újabb tűzszüneti hírére. A forint szempontjából a legérdekesebb mozgatóerőt Magyar Péter leendő miniszterelnök bejelentései jelentik, legyen szó akár a gazdaságpolitika irányáról, akár a kormány összetételéről. A nap folyamán minimális mozgás volt az árfolyamokban, estére 364 környékére érkezett meg a forint az euróval szemben, a dollár-forint 311 körül járt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×