Infostart.hu
eur:
380.9
usd:
323.32
bux:
130592.69
2026. február 3. kedd Balázs

Balaton partján - komolyzenével

A Velencei-tó után Balaton-parti koncertekkel folytatódik a Klassz a pART-on! elnevezésű nyáresti programsorozat, az augusztus végéig tartó komolyzenei rendezvénysorozat zárókoncertjét a Várkert Bazárban tartják majd.

Az ingyenes fesztiválon többek között Mozart- és Beethoven művei csendülnek fel - mondta el É. Szabó Márta, a Klassz a pARTon sorozat producere, a Cimbora Alapítvány elnöke .

É. Szabó Márta felidézte: a rendezvénysorozat tavaly indult 15 koncerttel.

A balatonfüredi Gyógy-téren zajló programokon Érdi Tamás zongoraművész zenész barátai adnak koncertet, megcélozva a legfiatalabbakat és az idősebb korosztályt is. Fellép mások mellett a Kelemen Kvartett, az Accord Quartet, a Corridor Quartet, az Eckhardt Kvartett és az Ewald Rézfúvós Együttes - mondta a producer. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára azt hangsúlyozta, hogy bár számos fesztivál helyszíne a Balaton partja, a komolyzene eddig hiányzott a kínálatból. Hozzátette: a tavalyi évben 27,5 millió forinttal támogatta a programsorozatot a Miniszterelnökség, idén pedig 30 millió forinttal járul hozzá. A fesztiválon minden korosztály megtalálja az igényes zenei kínálatot, a fiatal zenészek számára bemutatkozási lehetőséget teremt és felébresztheti a zenélés iráni vágyat - hangsúlyozta a helyettes államtitkár. Érdi Tamás zongoraművész úgy fogalmazott, hogy szeretne példát mutatni a sorstársainak, hogy van remény a legnehezebb helyzetekben is talpra állni. Gulyás Dénes operaénekes, a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatója szerint a fesztivál jó alkalmat teremt arra, hogy a zenével játékos formában is találkozzon a hallgatóság. Gáborné Haáz Andrea, a MOL Új Európa Alapítvány képviselője felidézte, hogy az alapítvány létrehozása óta eltelt 10 esztendő alatt 4 ezer tehetséges fiatalt támogattak mintegy félmilliárd forintból.

A fesztiválon fellép mások mellett Csordás Klára operaénekes, Fenyő László csellóművész, Görög Enikő és Görög Noémi zongoraművészek. A hangversenyeknek Balatonalmádi, Balatonfűzfő, Tihany, Keszthely, Balatonfüred, Gyenesdiás, Gyulakeszi, Paloznak, Csopak, Szigliget, Esztergom, Alsóörs, Tapolca, a zárókoncertnek, augusztus 28-án a Várkert Bazár ad otthont.

Címlapról ajánljuk
Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Homályos jogszabályi környezet és bírságok, hogy elhallgattassák a magyarokat – ez figyelhető meg a Beneš-dekrétumok és a magyar nyelvhasználat ügyében is Szlovákiában. Ha a magyarok nem állnak ki a jogaikért, akkor másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×