eur:
394.08
usd:
364.99
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Megérkezett az első fekete gólya a Gemencbe

Megérkezett az első fekete gólya a gemenci erdőbe, a fokozottan védett faj hímjét idén is webkamerán keresztül figyelhetik meg a természetbarátok.

A Tóbiás névre keresztelt gólya pénteken délben tűnt fel, a Gemenc Zrt. keddre állította üzembe a fészek közelében még 2013-ban elhelyezett webkamerarendszert és a képet közvetítő honlapot - mondta Csontos Péter, a Gemenc Zrt. turisztikai és marketingosztályának vezetője az MTI-nek.

A gólya rendszeresen elsőként jelenik meg a keselyűsi erdészház közelében épített fészkelőhelyén, a legkorábban 2014-ben február 24-én, tavaly pedig március 1-jén érkezett meg az ártéri erdőbe. A madár más szempontból is különleges: a faj egyedei normális esetben kerülik az ember közelségét, ő zaonban a napokban is teherautóktól 20 méterre, rakodásra váró farönkök mellett gyűjtötte a háncsot fészkéhez - tette hozzá.

A madár most 17 éves, 1999-ben Bogyiszló közelében gyűrűzték meg. Egy évvel később Izraelben azonosították, majd kilenc év elteltével szintén a Jordán folyónál találkoztak vele. A hímgólya 2013 óta érkezik meg a bekamerázott fészekre. A napokban várható a tojó megjelenése is; mivel a tavaly itt költött tojó nem volt gyűrűzve, ezért nem tudni teljes bizonyossággal, hogy ugyanaz a madár lesz a hím párja - mondta az erdészetvezető. A gólyapár életét a gemenczrt.hu/media/feketegolya-feszek/ oldalon lehet nyomon követni.

A tavalyi pár négy fiókájából egy maradt meg, költés után egyet a tojó elpusztított, majd egy másikat a hím vitt el, a harmadik a fészekben pusztult el. Kevés esetben sikerül két-három fiókának felnőnie, egy szintén bekamerázott pörbölyi fészekben például az összes fióka elpusztult.

Kalocsa Béla, a Magyar Madártani Egyesület feketególya-védelmi programkoordinátora az MTI-nek elmondta: a fiókák elpusztítása a gólyapár váltásával függhet össze, mivel akkor fordul elő, amikor az élelmet kereső gólya nem érkezik vissza időben a fészekhez. A magyarázat egyelőre bizonytalan, az is lehet, hogy viselkedészavar áll a háttérben - jegyezte meg.

Arról is beszámolt, hogy a Gemenc Zrt. természetvédelmi szervezetekkel közös programjában tavalyelőtt megjelölt gemenci gólyapár elpusztult, minden valószínűség szerint áramütés következtében. A hímen és a tojón 2014 szeptemberében helyeztek el GPS-jeladót, amelyek egyike utoljára októberben egy törökországi középfeszültségű távvezeték oszlopáról küldött hosszú jelet. A szakember szerint a megfigyelési program így is hasznos volt, mindkét jeladó jól értékelhető térképet rajzolt arról, hogy mekkora területet használnak a fekete gólyák.

Az erdőgazdaság közlése szerint 380-420 párra tehető a Magyarországon fészkelő fekete gólyák száma, a legsűrűbb állomány, mintegy 40 pár a gemenci erdőben él. Az első fiókák május elején kelnek ki, kirepülésük július közepétől augusztus elejéig tart. Ezután néhány hetet a fészkelőhely közelében töltenek, majd útra kelnek. Fő vonulási útvonaluk a Gibraltári-szoroson és a Boszporuszon át vezet. Kalocsa Béla szerint a gemenci állomány nagy hányada nem megy el Afrikáig, az utóbbi években az Izraelben kiépült halastórendszerek mellett telelnek.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×