Infostart.hu
eur:
362.83
usd:
317.84
bux:
144233.92
2026. július 22. szerda Magdolna

Elhunyt Csapó János Déryné-díjas színművész

Elhunyt Csapó János színművész, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja, Déryné-díjas, érdemes művész, Miskolc díszpolgára. A művész hosszan tartó, súlyos betegség után november 25-én, életének 92. évében hunyt el - tájékoztatta a színház az MTI-t.

Csapó János a Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1953-ban végezte el, pályáját még abban az évben a kecskeméti Katona József Színházban kezdte. Két év múlva a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1957-ben a Miskolci Nemzeti Színház, 1958-ban az egri Gárdonyi Géza Színház tagja lett, 1966-tól, a két színház egyesítése óta volt a Miskolci Nemzeti Színház tagja.

Jellemábrázoló képessége számtalan kisebb-nagyobb szerepben tette emlékezetessé alakítását. Kettősség jellemezte színészi karakterét: törékeny, apró termete miatt sokszor alakított esendő, szánalomra méltó figurát, ugyanakkor tudott pengeélesen szigorú is lenni.

A legsikeresebb szerepei éppen azok voltak, melyekben ez a két karakter találkozik. Rendkívül igényes művészként fontos volt számára a precízen megfogalmazott, kidolgozott, hiteles színpadi jelenlét.

Filozofikus bölcsessége, a szerepek, jellemek elemzésének képessége sokat segített kollégáinak is a próbafolyamatban. A színpad, a szerep iránti alázata, pontossága, fegyelmezettsége, humora, nyitottsága, józan szigorúsága rendkívül népszerűvé tette a társulat körében, jó volt vele beszélgetni, együtt tölteni az időt. Ballonkabátjában megérkezve, elmaradhatatlan kávéjával, jelenléte mindig ajándék volt a társulatnak és a színpadon a közönségnek - közölte a színház.

2011-ben, Moliere Képzelt beteg című darabjának előadásában állt utoljára közönség elé.

Címlapról ajánljuk

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Amikor minden dollár számít: ki nyeri meg az amerikai fogyasztót?

Amikor minden dollár számít: ki nyeri meg az amerikai fogyasztót?

Az amerikai fogyasztók egyre inkább két táborra szakadnak: míg a tehetősebbek továbbra is költenek, az alacsonyabb jövedelmű háztartások minden dollárt kétszer is meggondolnak. Ez alapjaiban rajzolja át a diszkont-kiskereskedelem erőviszonyait, ahol a Dollar General és a Walmart ugyanazokért a vásárlókért küzd, de teljesen eltérő stratégiával. A következő negyedévekben az dőlhet el, hogy a szűkülő pénztárcák világában a közelség és a kisebb bevásárlások, vagy a méretből fakadó árelőny bizonyul erősebb fegyvernek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×