Infostart.hu
eur:
363.78
usd:
318.24
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Viták kereszttüzében a chartres-i székesegyház felújítása

Felújítják az egyik legépebben megmaradt franciaországi székesegyházat, a chartres-it, a fehér színű templombelső azonban meglepi az évszázadok során megfeketedett falakhoz szokott tekinteteket: a vita hullámai már az Egyesült Államokat is elérték.

A Párizstól 80 kilométerre fekvő város gótikus székesegyházának felújítását a szentély két kápolnájával kezdték meg 2008-ban. A különleges munkálatok most a hajó teljes megtisztításával folytatódnak, amely révén a szédületes magasságú hajó lassanként visszanyeri eredeti fényét és díszítését.

"Hét pillérközt és 14 ablaknyílást restaurálunk jelenleg, az elsős szakaszt pont most fejeztük be" - magyarázta az építkezésen dolgozó Daniel Alazard mérnök.

A hajó restaurálást a tervek szerint 2016-ban fejezik be, majd mintegy kétéves szünet után a kereszthajót is helyreállítják.

A por és a korom eltávolítása, majd a falak óvatos lesikálása eredményeként megjelent az eredeti vakolat, a főként halvány okkersárga kőmintás díszítés, a fehérrel kiemelt oszlopok és boltívek.

A székesegyház különlegessége, hogy szinte teljes egészében megőrizte a 13. századi templombelsőt. A restaurációs munkák révén megállapíthatóak az épület eredeti, felszentelésekori méretei is.

"Nem tudtuk, hogy a hajóban milyen díszítések maradhattak meg. Sajnos, a munkák első szakaszában három pillérközön két olyan zárókövet találtunk, amelyeken alig volt díszítés, csupán némi színes freskómaradvány. Az egyik zárókő csúcsívének szárain aranyleveleket találtak a régészek" - mondta el Alazard.

A hajó pillérein azonban - három méterrel a padozat fölött - a restaurátorok a francia forradalom idejéből származó "alkotmány" és "köztársaság" szavakat találták.

A homályból a fénybe való átmenet azonban nem mindenki tetszését nyerte el. Martin Filler amerikai építészkritikus 2014 végén jelentetett meg egy cikket a tekintélyes New York Review of Book című folyóiratban, amelyben bírálta a restaurálást.

A szakértő szerint az a legmegdöbbentőbb, hogy a munkálatok során nem veszik figyelembe az 1964-ben a műemlékek és műemléki együttesek konzerválásáról és restaurálásáról elfogadott Velencei Karta egyetemes irányelveit, azaz, hogy minden változtatásnak helyreállíthatónak kell lennie.

"Még ha a chartres-i székesegyház belseje eredetileg világosabb is volt, ebben az állapotában évszázadok óta senki sem látta. Az elgondolás, hogy az eredeti épület formáját állítsuk vissza mesterségesen, annyira esztelen, mint azt hinni, hogy egy idősödő színésznő ráncfelvarrás után ismét fiatal lesz" - mondta a szakértő az AFP francia hírügynökségnek.

Az Atlanti-óceán túlpartján a gót művészet egyik nagy barátja, "a felelőtlen restaurálást" bíráló Stefan Evans által elindított online petíciót eddig több százan írták alá.

A francia állam illetékes szervei, pontosabban a Kulturális Ügyek Regionális Igazgatósága azt állítja, hogy csak a sajtóból értesültek a bírálatokról. Az igazgatóság hangsúlyozta, hogy nem kapásból döntöttek a munkákról, számos szakember és tudós gondolta át a terveket.

A jelenlegi formájában látható műemlék mindössze 30 év alatt épült fel (1194-1225), ami igen csekély időnek számít más katedrálisok építkezési idejéhez képest. Mindent ebben az időszakban fejeztek be, még a most felfedezett falfestményeket is.

A belső díszítések restaurálását az 1215 és 1225 között készült, a chartres-i kék színről ismert, 520 négyzetméternyi üvegablakokétól külön végzik.

Az üvegek belül szennyeződtek el a légszennyezéstől és a koromtól, de 19. századi restaurálás során alkalmazott patinától is, és nagyon nehéz megtisztítani, hogy eléggé átlátszóak legyenek - mondta el Daniel Alazard. 

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×