Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
319.53
bux:
144277.04
2026. július 23. csütörtök Lenke

Így szabja át a Radnóti Színházat Kováts Adél

Fiatal alkotókat szeretne a társulathoz hívni és új játszóhelyeket, együttműködéseket is kíván keresni a Radnóti Színháznak Kováts Adél, aki 2016. február 1-jétől öt éven át vezetheti majd az intézményt. A 30 év után Bálint Andrást váltó új kinevezett igazgató emellett új tagokkal kívánja erősíteni a társulatot is.

"Belülről pályázom a Radnóti Színházra, és 22 éve vagyok a színház tagja, tehát a folytonosság nyilvánvalóan megkérdőjelezhetetlen. Ezekre a gyökerekre építve szeretnék szárnyakat adni a színháznak" - mondta Kováts Adél az InfoRádiónak.

Vezetése alatt a Radnóti Színház továbbra is a polgári-művész színházi profil mentén halad majd. "Nagyon erős irányvonal lesz, amelyet már az első évadban képviselni fogunk" - tette hozzá az új igazgató, aki szeretne fiatal alkotókat hívni a színházba.

Az első évadban rendezni fog a színházban ifj. Vidnyánszky Attila, Kovács D. Dániel, akik szinte friss diplomás alkotók, illetve Alföldi Róbert és a színház főrendezője, Valló Péter.

"A nyitás az egyik az egyik legfontosabb dolog, amit szem előtt kell tartanunk, művészileg is, illetve térben is" - fogalmazott Kováts Adél.

A Nagymező utcában működik a Capa Művészeti Központ , az igazgatónő, Kőrösi Orsolya nagyon nyitott volt Kováts Adél terveire, és az a célja, hogy a Nagymező utca olyan kulturális központ legyen Budapest életében, ahol fontos és újszerű összművészeti események valósulnak meg. A színház új vezetője reméli, hogy erre lesz majd mód közös projektek keretében.

Távlati elképzelései között szerepel a jelenlegi Andrássy úti próbahelyszínen és akár a Sirályban is színpadokat létrehozni. A próbaterem már néhány éve megkönnyíti a színház működtetését, a színház rendelkezik a kibővítéséhez szükséges anyagi forrással. Ez a hely szobaszínházi funkciót tudna ellátni, irodalmi projektek, önálló estek játszóhelye lehet.

A másik lehetőség, amiben a színház támogatás nélkül nem tud lépni, egy valóságos új játszóhely, amire korábban is volt igény. Bálint András több kísérletet is tett rá, hogy találjon ilyet. A jelenlegi ötlet szerint a Sirály helyszíne lehetne a Radnóti új játszóhelye, ha erre lehetőséget és támogatást kapnának.

"Azt szeretném, hogy minden szerepkörön erős személyiségű és tehetségű színész álljon, és azokra a lyukakra, amelyek korosztályilag illetve szerepkörileg hiányoznak a Radnóti társulatából, új kollégákat szerződtessünk" - fogalmazott Kováts Adél.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a törvényi minimumra csökkentjük az állami cégek vezetői létszámát, csökken a díjazásuk is
kormányzati tájékoztató percről percre

Magyar Péter friss bejelentései: a törvényi minimumra csökkentjük az állami cégek vezetői létszámát, csökken a díjazásuk is

Szerdán kormányülés volt délben, a miniszterelnök Köböl Anita kormányszóvivővel tesz bejelentéseket. Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. A miniszterelnök közölte, mennyi a fizetése, és hogy ennél többet egyetlen állami cég vezetője sem kereshet. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×