Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Négy ország csoportjai a Minden Magyarok XXI. Nemzetközi Néptáncfesztiválján

Négy országból tizenegy néptánccsoport érkezik a Minden Magyarok XXI. Nemzetközi Néptáncfesztiváljára, amelyet péntektől vasárnapig rendeznek meg Gyulán.

Görgényi Ernő polgármester az MTI-nek elmondta: "Halmos Béla népzenész, népzenekutató városában különös akusztikája van a népzenének. Gyula város díszpolgárának emléke kötelez bennünket arra, hogy méltó módon ápoljuk a népművészeti hagyományokat".

A 21 éve megrendezendő Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválja az egyik legjelentősebb ilyen jellegű esemény, ahol bemutatkozhatnak az anyaországi és a határon túli magyar néptánccsoportok, de mellettük vendégül látnak más nemzetek néptáncát, népzenéjét előadó külföldi művészeti csoportokat is - tette hozzá a polgármester.

Kovács Ágnes, a fesztivál szervezője közölte: idén a tucatnyi magyar együttes mellett a Vajdaságból, Erdélyből, Olaszországból, Észak-Ciprusról és Paraguay-ból is érkeznek táncosok a viharsarki fürdővárosba. Kiemelte: különösen büszkék a dél-amerikai ország vendégszereplésére, onnan ugyanis még sosem érkezett tánccsoport a fesztiválra.

Hozzátette: idén több helyszínen, a vár mellett a városi piacon és a belvárosban is szerveznek tértáncot és térzenét, emellett zenés-táncos felvonulást, játszóházat és népi-kézműves bemutatót is rendeznek, esténként pedig a résztvevő együttesek táncházat tartanak. A gyulai vár lovagtermében Harangozó Imre néprajzkutató tart előadásokat a táncos, mozdulatbéli anyanyelvről, illetve a viseletkultúráról.

A professzionális néptáncegyüttesek közül idén a Duna Művészegyüttest hívták meg, ők szombat este a tószínpadon mutatják be Farkas Zoltán koreográfus darabját Tavaszi szél címmel.

A rendezvény fővédnöke Závogyán Magdolna, kultúráért felelős helyettes államtitkár.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×