Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Sárközi Mátyás író megnyitotta a Könyvhetet

Sárközi Mátyás József Attila-díjas író beszédével nyílt meg a 86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermeknapok Vörösmarty téri központi rendezvénye csütörtök délután Budapesten.

Zentai Péter Lászlónak, a rendezvényt szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) igazgatójának köszöntője után Sárközi Mátyás nyitóbeszédében emlékeztetett: 2014-ben a könyvpiac forgalma mintegy 44 milliárd forint volt, ennek legnagyobb részét a szépirodalmi művek kereskedelme tette ki.

Tavaly több mint ezer könyv jelent meg összesen 18 millió példányban, és európai viszonylatban Magyarországon legnépszerűbb a fikciós próza - tette hozzá, méltatva a kiadók munkáját.

A csaknem hat évtizede Nagy-Britanniában élő író elmondta: nagyon ritkán ír irodalmi művet angolul, ragaszkodik a magyar nyelv használatához és Magyarországon járva mindenkiben potenciális olvasót lát. "Megbűvölt életem első 19 évének itthon felszedegetett kultúrája" - jegyezte meg.

"Hiszek abban, hogy az irodalmi prózának kellő adagolásban feltétlenül kell némi filozófiát közvetítenie" - vallotta beszédében Sárközi Mátyás. Mint fogalmazott, véleménye szerint a próza túl közel áll az élőbeszédhez ahhoz, hogy a költészethez hasonlóan tobzódhasson a formabontó nyelvi leleményekben vagy a zenére és képzőművészetre jellemző kifejező elvontságban. A regény vagy novella nem lehet csupán szavak halmaza, eleje, közepe és valamely epizódsort lezáró vége kell legyen - tette hozzá.

Sárközi Mátyás az eseményen hangsúlyozta, hogy a magyar irodalom ívének töretlenségét egyedül a "közfigyelem reflektorfényében sugárzó" új mesterművek születése biztosíthatja.

Mint fogalmazott, reményteli bizakodásra ad okot, hogy idén Krasznahorkai László nyerte el a rangos és mintegy 25 millió forint jutalommal járó Nemzetközi Man Booker-díjat. "Az ív tehát rajzolódik tovább" - zárta beszédét.

Az idei könyvhéthez kapcsolódva az ország több mint 80 településén, valamint a határon túl is tartanak rendezvényeket. A Vörösmarty téren hétfőig több mint kétszáz kiadó várja kiadványaival az érdeklődőket, az alkalomra több mint háromszáz új könyv jelent meg.

A budapesti nyitórendezvényen a Katasztrófavédelem Központi Zenekara működött közre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×