Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Ma van a műemléki világnap

Az 1984 óta ünnepelt műemléki világnap egyik legfőbb célja, hogy felhívja a figyelmet az épített örökségre - mondta el Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke az M1 aktuális csatorna szombati műsorában az április 18-i világnap kapcsán.

Az építészet közösségi művészet, nemcsak drágasága folytán, hanem mert itt a megrendelő és az építész együtt "komponál", így minden más művészetnél jobban igaz rá, hogy lenyomata saját korának - hangsúlyozta.

Doncsev András emlékeztetett arra, hogy az NKA 14 éve foglalkozik műemlékvédelemmel, ez jelenleg az Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma feladata az alapon belül.

A 14 év alatt az NKA mintegy 7 milliárd forintot költött műemlékvédelemre, ez évente átlagosan félmilliárd forintot jelent, de voltak kiugró esztendők, például a 2013-as. Ekkor célzott támogatásként a szigligeti Esterházy-kastély, illetve a zsennyei Bezerédj-kastély, illetve nyolc ormánsági fakazettás templom rekonstrukciójához járult hozzá a kulturális alap - számolt be az alelnök.

Mint hozzátette, tavaly az Ybl-bicentenárium konferenciáit, kiállításait, megemlékezéseit 100 millió forinttal támogatta az NKA, de az alap segítségével újult meg az utóbbi időben a budajenői katolikus templom freskója és a váci zsinagóga belső tere is.

Doncsev András közölte: idén 400 millió forintból gazdálkodik a kollégium, ebből az összegből támogatja a 2015-ös Róth Miksa- és Rómer Flóris-emlékéveket is.

A nemrég megújult Várkert Bazárban immár a tízezredik látogatót köszöntötték a napokban az NKA által is támogatott Csók István-kiállításban - hívta fel a figyelmet Doncsev András, hozzátéve: ez is jó példa arra, hogy eredményesen lehet hasznosítani egy olyan műemléket is, amelynek tervezése idején sem volt pontosan kigondolva a funkciója.

Címlapról ajánljuk

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”) is beszélt. Egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, azt hitte, ezzel ráér 2030-ig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen lesz időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen lesz időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választanak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaznak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×