Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.49
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Kezdődik a Budavári Borfesztivál

Több mint 200 pincészet boraival és Olaszország díszvendégségével rendezik meg a 23. Budavári Borfesztivált, amely szerdától szombatig számos koncerttel, szakmai és gyermekprogrammal várja a közönséget.

A fesztivált szerdán 18 órakor nyitja meg Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter és Maria Assunta Accili, Olaszország budapesti nagykövet, ezt követően az Irie Maffia ad koncertet a nagyszínpadon.

Csütörtökön Bognár Szilvia és az etNoé lép fel. Pénteken a Makám és Rúzsa Magdi lép színpadra, másnap pedig többek között a Benkó Dixieland Band szórakoztatja a közönséget. A zárónapon a népzenéké és a néptáncé lesz a főszerep: fellép mások mellett a Kertész Táncegylet, a Forrás Táncegyüttes, az Alba Regia Táncegyüttes, a Fitos Dezső Társulat, majd a Ghymes - közölték az MTI-vel a szervezők.

Az Oroszlános udvar zenei műsoráról a Petőfi Rádió gondoskodik minden nap 19 óráig.

Olaszország a világ egyik legnagyobb bortermelő országa, ahol a barolo, a brunello, a chianti, a prosecco vagy a vino nobile di Montepulciano is készül. Idén a Borfesztivál látogatói Piemonttól Szicíliáig végigkóstolhatják az olasz bortermelő régiók borait, de a gasztronómiai standok is Olaszország ízeire hangolják ételeiket.

A rendezvény ideje alatt zajlik a Nemzetek Sajtversenye, melynek során húsz ország egy-egy sajtremekére lehet kóstolva szavazni a Halászó Fiú udvarban.

A Borfesztivál két új szakmai programmal is várja a borkedvelő közönséget. A Pár Borpár elnevezésű szakmai délutánokon szerdán és csütörtökön előre meghirdetett borpárok kóstoltatásával a borászok szakmai érdekességeket mutathatnak meg, Taste of Hungary névvel pedig tematikus kóstoló útvonalakat alakítottak ki a magyar borkultúrát kevésbé ismerő külföldi vendégek, valamint a borfogyasztással még csak ismerkedő hazai látogatók számára.

A szőlő- és bortermelő elődök tiszteletére rendezik meg a Budai Vár utcáin vasárnap a Szüreti felvonulás - Népzenei és Néptánc Gálát, melynek menetét a borrégiókból érkező, egyedi népviseletben pompázó, néptánc- és hagyományőrző együttesek, Magyarország borvidékeinek elöljárói, borrendjeinek, borbarát egyesületeinek tagjai alkotják.

A gyermekek számára is kínál programokat a Borfesztivál: szombaton és vasárnap kézműves foglalkozás és arcfestés várja őket az Oroszlános udvarban.

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×