Infostart.hu
eur:
364.73
usd:
326.47
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Programok a kulturális örökség napjain

A kulturális örökség napjain 135 magyarországi és 7 határon túli település 329 helyszíne várja sétákkal, épületbemutatásokkal és rendezvényekkel a látogatókat.

A kulturális örökség napjai minden évben egy központi téma köré szerveződnek. Az idei rendezvény, amelyre szeptember 20-án és 21-én kerül sor, azonban három évfordulóhoz is kötődik: a látogatók az I. világháború kitörésének századik, a holokauszt hetvenedik évfordulójával, valamint Ybl Miklós születésének bicentenáriumával kapcsolatos eseményeken vehetnek részt - ismertette az esemény keddi sajtótájékoztatóján L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.

Elmondta: több mint 20 helyszín, 20 rendezvény, 20 séta kapcsolódik Ybl munkásságához és a historizmus korához, 10 rendezvény és nyolc séta emlékezik meg az I. világháborúról, a holokauszt-emlékhelyek közül pedig a temetőkkel együtt 20 nyit ki a szeptemberi hétvégén.

Az államtitkár örömét fejezte ki, hogy csatlakozott a helyszínekhez a Bélyegmúzeum, ahol bélyegkiállításon keresztül mutatják be Ybl Miklós korának építészetét, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, valamint a Nemzeti Kulturális Alap épülete, ahol kiállítás is megtekinthető lesz.

Sághi Attila, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ elnöke kiemelte, hogy a programban olyan helyszínek mutatkoznak be, amelyekre büszkék tulajdonosai, használói és fenntartói, így - bár a rendezvényt a Miniszterelnökség és a Forster Központ szervezi - ez "mégis civil esemény, amely a civilek aktivitása és önkéntes munkája nélkül nem jöhetne létre".

Hangsúlyozta, hogy a Forster Központ 22 nyitva tartó helyszínét bemutató munkatársak is önként vesznek részt a szervezésben. Egyebek mellett az intézmény budapesti épületében, az Építészeti Múzeum "látványraktárában", a tervtárban, a könyvtárban és a fotótárban kalauzolják a látogatókat, a De la Motte-Beer-palotában Hack Róbert fotókiállítása pedig Ybl Miklós kevéssé ismert épületeit mutatja be.

A Honvéd Főparancsnokság épületét a felújítást tervezők mutatják be, az Országház 10 sétával és rendezvénnyel vesz részt a programokban, a VIII. kerületben pedig azt az Ybl tervezte Degenfeld-Odescalchi-palotát lehet megnézni, amely ma társasházként funkcionál. A X. kerületben a Fővárosi Vízművek Kőbányai medencéje várja az érdeklődőket, a XI. kerületben pedig Medgyaszay István építész unokája, aki a kerületben levő épületeket mutatja be a közönségnek.

Kecskeméten Jánszky Béla építészre emlékeznek, Pécsen a zsinagóga felújítását a restaurátok mutatják be, bejárható lesz az Ybl tervezte füzérradványi Károlyi-palota, de kitárja kapuit a dégi Festetics-kastély, és a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély is.

Székesfehérváron nyitva tart a szecessziós fürdő, valamint a levéltár és az ortodox templom, Sopronban kuriózum a Storno-műterem, és sosem volt még megtekinthető a historizmus kori Lenck-villa. A Veresegyháza értékeit bemutató sétát a főépítész vezeti, de először nyitja meg kapuit a siófoki Thanhoffer-villa is. Kőszeg 10 nyitott helyszíne között a Kelcz-Adelffy-árvaház is látogatható lesz.

Ausztriában öt helyszín; a máriafalvai templom, a Martin laktanya és további kisemlékek lesznek nyitva, Szlovákiából, Romániából és Szerbiából pedig egy-egy helyszín regisztrált.

Az örökségnapok gondolata 1984-ben Franciaországból indult, ma már évente 48 országban rendezik meg az Európai Örökség Napokat (European Heritage Days), Magyarországon a kulturális örökség napjait. Ezt 1999-től az Országos Műemlékvédelmi, majd 2002-től a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szervezte, 2013-ban a Belügyminisztérium és Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint annak háttérintézményei összefogásával valósult meg, 2014-ben pedig a Belügyminisztérium és a Lechner Lajos Tudásközpont kezdte meg a szervezést, amelyet egy augusztusi kormányrendelet értelmében a Miniszterelnökség és a Foster Központ vett át és fejez be.

A programokról a www.oroksegnapok.hu honlapon lehet tájékozódni.

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×