Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
326.72
bux:
143189.13
2026. október 12. hétfő Miksa

Szép Ernő 130 éve született

Százharminc éve, 1884. június 30-án született Huszton Szép Ernő költő, író, színpadi szerző, a Lila ákác szerzője. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:

Apja a hajdúszoboszlói izraelita iskola tanítója, anyja varrónő volt. Szép Ernő Hajdúszoboszlón, Debrecenben és Mezőtúron járt iskolába, itt fedezte fel költői tehetségét egyik tanára, akinek támogatásával 1902-ben megjelent Első csokor című verseskötete. Az érettségit már nem tette le, Budapestre költözött és újságíró lett. Különböző élclapok közölték bökverseit, volt címíró a Hermes Banknál, és A Hét című szépirodalmi folyóiratban is jelentkezett versekkel. A sovány, apró termetű, félszeg fiatalember emblematikus figurája volt a szerkesztőségeknek, az éjszakai kávéházaknak és a különböző irodalmi köröknek. Mindenki szerette és nagyra becsülte, de egészen komolyan senki sem vette, megrögzött agglegényéletét változatos szerelmek, kisebb kalandok színesítették.

Igazán népszerűvé kabarédalaival, sanzonjaival vált, egy időben a Fővárosi Cabaret Bonbonniere rendszeres szerzője volt. A népszerűség anyagi gyarapodással is járt, így bejárta Európa nagyvárosait, egy szerelme után Szentpétervárra is eljutott. Első érett verseskötetét, az Énekeskönyvet a Nyugat jelentette meg 1912-ben. A kötet lapjain a szelíd emberi kapcsolatok utáni vágy, a városi ember vidéki emlékei és a gyermekkor meghitt képei kaptak költői hangot; humor és érzelmesség, halk bírálat és némi önirónia jellemzi. Az első világháború idején önkéntes betegápoló és haditudósító volt, 1915-től azonban mindinkább a békevágy szószólója lett.

A háború után született meg legjobb és legismertebb műve, a Lila ákác, amely a régi Budapest szellemiségét akarta maradandóvá tenni. A műből maga az író készített színpadi változatot, s ez is hatalmas sikert aratott, máig kedvelt darabja színházainknak. Alkotását két ízben is megfilmesítették, először 1934-ben, majd 1972-ben, érdekesség, hogy mindkettőt Székely István rendezte.

Szép Ernő a húszas években népszerű színpadi szerző volt. A Patika című darabját kísérő botrányok elől ugyan egy évre Bécsbe kellett költöznie, de a Vőlegény című darabja már nagy sikert aratott. Műveit játszotta a Nemzeti Színház, a Belvárosi Színház, a Vígszínház és a Pesti Színház is.

A zsidótörvények és a második világháború alapjaiban rengették meg életvitelét. Margitszigeti lakhelyét 1944-ben, 33 év után el kellett hagynia, lánytestvéreivel a Pozsonyi út egyik csillagos házának lakója lett. Innen hurcolták el a nyilasok munkaszolgálatra 1944. október 20-án, ahonnan november 9-én szabadult. Megpróbáltatásairól az idősödő író 1945-ös, Emberszag című memoárjában vallott.

A háború után elfelejtették, szegénységben élt, és amikor 1953. október 2-án 69 éves korában, hosszú betegség után meghalt, az irodalmi élet alig vette tudomásul elmenetelét.

1984-ben Pogányné Szép Berta, a költő húga Szép Ernő-jutalmat alapított. Végrendeletében nagyobb összeget hagyományozott a kulturális tárcára azzal a céllal, hogy minden esztendőben az évadban bemutatott, vagy nyomtatásban napvilágot látott legjobb magyar dráma szerzőjének, illetve egy alkotói életmű elismeréseként ítéljék oda a jutalmakat. A díjat minden évben a magyar dráma napján, szeptember 21-én adják át. 2000-ben, többéves debreceni működés után, Budapesten alakult újjá a Szép Ernő Színház, amely minden korosztály számára kínál szórakozást.

Címlapról ajánljuk
„Mini diktátor”, „az első gyanúsított”, „ÁVH” – reakciók Magyar Péter felszólalására

„Mini diktátor”, „az első gyanúsított”, „ÁVH” – reakciók Magyar Péter felszólalására

A Mi Hazánk vezérszónoka szerint nem ők, hanem a Tisza Párt akadályozza, hogy bizottsági üléseken Orbán Viktort vagy Gyurcsány Ferencet meghallgassák, A KDNP-s frakcióvezető a hétvégén több Magyar Péterrel is találkozott, a fideszes szónok pedig adónövekedést és munkanélküliséget jósol.

Cseh választások után: nem egészen erre számíthatott Andrej Babis

Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint stabilizálta magát a cseh kormánypárt a hétvégi kettős választáson. A közelgő második forduló után tisztul még a kép, de az már most látszik, hogy az ellenzéken belül komoly átrendeződés körvonalazódik. Mészáros Andor mondta el a részleteket.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Megszólalt a hitelminősítő Magyarországról: a költségvetés a legnagyobb kockázat

Megszólalt a hitelminősítő Magyarországról: a költségvetés a legnagyobb kockázat

A Fitch Ratings BBB besorolás mellett negatív kilátással tartja nyilván Magyarországot, friss anyagában a hitelminősítő kiemeli, hogy a 2026. áprilisi választásokhoz kapcsolódó, a vártnál jóval nagyobb állami költekezés komoly kockázatot jelent. A hitelminősítő szerint a költségvetési hiány idén a GDP 7,3 százalékára ugorhat, és 2028-ban is 5,8 százalékon maradhat. Az államadósság így 2028-ra a GDP 78,1 százalékára emelkedhet, miközben a gazdasági növekedés továbbra is visszafogott. Kedvező fejleményként értékeli a Fitch a gyors dezinflációt és az erősödő forintot. Ha azonban nem indul meg hiteles költségvetési kiigazítás, és az adósság tovább nő, az ország leminősítése is fenyegethet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×