Infostart.hu
eur:
391.39
usd:
339.9
bux:
123029.03
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Karlovy Vary fesztivál Malkovich és Banderas részvételével

Pénteken nyitja meg kapuit a 44. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál, amely idén a filmvilág olyan kiválóságait tünteti ki elismerésével, mint Isabelle Huppert, John Malkovich és Antonio Banderas.

A fesztiválon az 55 éves Malkovich a világ filmművészetéhez való hozzájárulásáért Kristályglóbusz életműdíjat kap. A fesztiválon bemutatják a művész első rendezését, a Táncos a házban című politikai thrillert és a Which Way Home című dokumentumfilmet, amelynek ő volt az egyik producere.

A fesztiválon az Amerikában dolgozó, cseh származású Milos Forman Oscar-díjas rendező is megjelenik: szombaton lesz a világpremierje A Well-Paid Walk című új produkciójának, amely a hatvanas években készült azonos című zenés vígjátéka nyomán született.

A nemzetközi mustra versenyprogramjában 14 film szerepel. Bár tavaly két cseh produkció is indult a fesztivál fődíjáért, a Kristályglóbuszért, idén nem került hazai alkotás a válogatásba. Mint a fesztivál igazgatója, Eva Zaoralova hozzátette, összesen 19 világpremiert láthat majd a több programban futó vetítések közönsége.

Patrice Chereau francia filmrendező is a fesztivál vendége lesz, hat filmjét láthatják a nézők.

Az amerikai Paul Schrader Adam Resurrected című új rendezésével érkezik Karlovy Varyba, Alan Rudolph (Bajnokok reggelije) pedig öt filmjének bemutatásán vesz részt a fesztivál második felében.

A versenyprogramban négy magyar film is szerepel. Pálfi György: Nem vagyok a barátod, Mátyássy Áron: Utolsó idők, Sopsits Árpád:A hetedik kör, valamint Fonyó Gergely: Made in Hungária című filmjei kaptak meghívást a versenyprogramba. A 20 éves határnyitásra emlékezve a nézők láthatják Szabó István: Édes Anna, drága Böbe című filmjét is.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: a Hormuzi-szoros ügyében Amerika nem engedhet, mert akkor a Nyugat gyengének tűnik

Csizmazia Gábor: a Hormuzi-szoros ügyében Amerika nem engedhet, mert akkor a Nyugat gyengének tűnik

Harmadik hetébe lépett az amerikai–izraeli támadássorozat Irán ellen, amelyre válaszul Teherán egyebek mellett lezárta a Hormuzi-szorost, ahol békeidőben a világ kőolajszállítmányainak egyötöde halad át. Donald Trump amerikai elnök felszólította szövetségeseit, hogy katonai erővel segítsék a szoros blokádjának feloldását. Az InfoRádió mindennek a világpolitikára gyakorolt hatásairól kérdezte Csizmazia Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársát.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×