Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.35
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Nemzetközi Operaverseny és Fesztivál - magyar esélyesekkel

Operaelőadások öt ország együttműködésével, köztük Alföldi Róbert New York-ban méltatott rendezése is látható az Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval című esemény keretében november 2. és 17. között, a Szegedi Nemzeti Színházban. Az előadások között több magyarországi ősbemutató is szerepel, a verseny döntőjébe pedig két magyar operaénekes is bejutott.

November 3-án és 4-én a házigazda Szegedi Nemzeti Színház a német Michael Sturm rendezésében viszi színre Frencesco Cilea: Adriana Lecouvreur című operáját. November 6-án és 7-én egy ősbemutatót láthat a szegedi közönség; Michael Kunze és Gershon Kingsley Raoul című darabja a 2. világháború alatt Budapesten zsidókat mentő Raoul Wallenberg életét dolgozza fel. A darabot a német Theater Bremen művészei adják elő.

Alföldi Róbert rendezésében november 9-én és 10-én látható Robert Ward: A salemi boszorkányok című operája - ez egyben a darab európai bemutatója. Az Arthur Miller drámáján alapuló darab a New York-i Dicapo Opera közreműködésével került színre, és szeptemberi bemutatóját az amerikai lapok kedvező kritikával fogadták.

Szintén először játsszák Magyarországon november 12-én és 13-án Benjaim Britten Lukrécia meggyalázása című dalszínházi művét. A darabot Telihay Péter rendezésében a gdanski Balti Opera mutatja be. Az utolsó előadás szintén egy magyarországi ősbemutató; a Heinrich Marschner: A Vámpír című operáját Balázs Zoltán rendezte a Rennes-i Opera produkciójában.

A 18 fős szegedi döntőbe két magyar operaénekes is bejutott. A Szegedi Nemzeti Színház produkciójában Bódi Marianna énekli Princesse szerepét, míg a brémai együttes előadásában Serge-t Beöthy-Kiss László alakítja.

A döntőt záró gálaesten, november 17-én adják át a legjobb női, illetve férfi előadó díjat, de a szervezők számítanak a közönség szavazataira is; a nézők a legjobb előadóra és a legjobb produkcióra adhatják le voksaikat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×