Infostart.hu
eur:
361.57
usd:
317.99
bux:
143471.05
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Megnyílt a Művészetek Völgye

Megnyitották pénteken Kapolcson a Művészetek Völgye Fesztivál tíznapos programsorozatát; hat községben - Kapolcs, Monostorapáti, Öcs, Pula, Taliándörögd és Vigántpetend -, valamint az idén csatlakozott Nagyvázsonyban hetven helyszínen mintegy 1150 programon 3100 művész lép majd fel.

A pénzügyi bajaink ismertek, de tizenkilencedik alkalommal is belevágtunk, mert bízunk ezúttal is a fővédnökünkben, a közönségben - mondta a megnyitón, a kapolcsi Malom-szigeten, Márta István, a fesztivál igazgatója mintegy száz érdeklődő jelenlétében. A falu főutcáján és a programok helyszínein azonban már a nyitónap délutánján is több ezren tartózkodtak.

A nem drága napi jeggyel legalább száz programon lehet részt venni - tette hozzá az igazgató.

Reméljük, végig tudjuk vinni újabb programok elhagyása nélkül ezt a tíz napot - mondta Márta István, hangsúlyozva, hogy 20 millió forint változatlanul hiányzik a költségvetésükből. Közlése szerint az eredeti programból mintegy negyven-ötvenet kellett elhagyniuk, s főképpen a sokszereplős színházi előadásokat.

Márta István felhívta a figyelmet arra, hogy először szerepel a völgyben - legalább száz programmal - a Kolibri Színház, újdonság a Leader Völgy is, ahová az országból több mint 30 kistelepülés 700 közreműködője hozza el a kapolcsi Malom-szigetre és a Csigaház környékére a saját kultúráját és gasztronómiáját. Rámutatott arra is, hogy idén a főváros Kőbánya kerülete és Szentes városa mutatkozik be a völgyben.

A megnyitón adták át Horváth Jenőnek, Kapolcs volt polgármesterének - 2006-ig 12 éven át vezette a települést - a Kapolcs díszpolgára elismerést.

A megnyitó után a kapolcsi főutcán Szentes város fúvószenekara vonult végig indulókat játszva, a népes zenészgárdát pedig alföldi lakodalmas menet követte, nagy tetszést aratva az érdeklődők tömege körében.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×