Infostart.hu
eur:
361.95
usd:
316.64
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Az első héten 20 ezren látták a kiállítást

Az első héten 20 ezren látták a Szépművészeti Múzeum Öt évszázad spanyol festészetének remekművei című kiállítását, amelyen El Greco, Velázquez, Goya és több más spanyol festő legszebb alkotásait mutatja be az idén 100 éves Szépművészeti Múzeum.

A kiállítás anyagát Németországból, Madridból, Bécsből, és a Szépművészeti Múzeum saját gyűjteményéből válogatták össze.

A külföldről érkezett képek biztosítási értéke 200 millió euró, azaz közel 50 milliárd forint, de ez a kiállítás több mint 100 képből álló gyűjteményének csak a felét teszi ki – mondta el az InfoRádió Műértő című magazinműsorában Bán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.

A képek kölcsönadásának feltétele volt, hogy a kiállítótermek megfelelő fényekkel, klímával, pára-, és biztonságtechnikával rendelkezzenek.

Ennek köszönhető, hogy például a Velázquez terem kicsit derengő homályban van, csak a képeket világították meg, vagy, hogy a középkori táblaképeknél nagyobb a terem páratartalma – mondta Bán László.

A látogatók számára a nagyobb sorban állások elkerülése érdekében bevezették az időpontra szóló on-line jegyrendelést.

Az országban mintegy 50 helyen lehet jegyirodákban is elővételi jegyeket venni. Ezzel a rendezők elérhetővé tették a maximum 15-20 perces várakozási időt – mondta el a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.

Bán László hozzátette: a kiállítás csütörtökönként este 10-ig megtekinthető.

A kiállítás április 30-ig lesz látogatható.

Címlapról ajánljuk
Pikó András: ideje véget vetni a dohányboltok törvényen kívüliségének

Pikó András: ideje véget vetni a dohányboltok törvényen kívüliségének

A kormány vizsgálja annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok korlátozhassák a dohányboltok éjszakai nyitva tartását – értesült a 24.hu. Józsefváros polgármestere, Pikó András az InfoRádióban arról beszélt, tudomása van az önkormányzatnak arról, hogy bizonyos dohányboltokban drogterjesztés és prostitúció szervezés zajlik, ezért kell korlátozni valamennyi trafik éjjeli nyitva tartását.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter feljelentést tesz a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett karaktergyilkosság során a „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×