Infostart.hu
eur:
362.17
usd:
316.4
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Bauer Bence, a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

Bauer Bence: kivárásra játszhatna az AfD, de ők türelmetlenek

Az AfD hiába vezető politikai erő jelenleg Németországban, koalíciós partnerek nélkül egy győztes választás esetén sem tudna kormányt alakítani – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója, Bauer Bence.

Mára a CDU sok szavazója az AfD irányába tolódott – sőt utóbbi párt már szociáldemokrata és liberális szavazókat is maga mögött tudhat –, a Kereszténydemokrata Unió 20 százalék körüli támogatottsága pedig részint baloldali szavazóknak köszönhető, akik nem akarják, hogy az AfD legyen az első erő. Miután viszont Németországban még tartományi szinten is arányos választási rendszer van, hiába áll majd esetleg az AfD 30-40 százalékon, 50-60 százalék még mindig ellenük lesz,

40 százalékkal ott nem lehet kormányozni

– mondta Bauer Bence az InfoRádió Aréna című műsorában. A kormányzáshoz az szükséges, hogy az első helyezett párt erősebb legyen, mint az összes többi bejutó együttesen. Az igazgató szerint az AfD-ben hosszú távon sem számolnak azzal, hogy szövetségi szinten kormányoznak. Ha esetleg úgy alakulna, hogy tényleg jó eredményeket érnek el, akkor is arra kellene építeniük, hogy valamilyen módon a CDU-val együttműködjenek, az összes többi párttal ez kizárt.

Az AfD-nek bizonyítania kell, hogy ha kormányoz, akkor konszolidáltan tud kormányozni, és hosszú távon képesek lesznek a demokratikus pártrendszer részesévé válni, és bizonyítani, hogy nem radikálisak. Az egész pártra nem lehet rásütni, hogy szélsőséges, de

nagyon sok olyan személyiség politizál ott, akikről azért sok jót nem lehet gondolni

– fogalmazott Bauer Bence, aki szerint ebben a helyzetben az AfD-nek a legjobb taktika az lenne, ha „hátradőlne és inna egy teát”, hisz a szövetségi kormányzat, meg a szövetségpolitika nem jó képet fest, hiszen a németek 85 százaléka elutasítja Friedrich Merz kancellár munkásságát, így tényleg kivárásra játszhatna az AfD, de ez a párt türelmetlen, ami minden újonnan létrehozott formációra jellemző.

Hangsúlyozta: az AfD főleg a fiatalok körében nagyon népszerű, így a social médiában is. Kettős a stratégia: be akarják bizonyítani, hogy tudnak és akarnak is kormányozni. Mások viszont abból akarnak profitálni, hogy amortizálódik a pártrendszer, és várnak a nagy napra, hogy egyedül kormányozzanak.

„Hogy ez a nagy nap be fog-e következni, az kérdéses; ráadásul az AfD belső harcairól most viszonylag keveset hallani, ami épp az imént említett kettősségből ered. (…) Ne felejtsük azt sem, hogy Alice Weidel nem ezer éve pártelnök. Nagyon sok pártelnököt »leszalámizott« az AfD, hisz túl moderáltnak bizonyultak, és ők mindig egy másik irányba mentek” – hangsúlyozta Bauer Bence.

A cikk Exterde Tibor interjúja alapján készült. A teljes beszélgetést megnézheti és meghallgathatja alább.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×