Ismeretlen tettesek támadást intéztek egy zsidó étterem ellen csütörtök éjjel München Maxvorstadt nevű kerületében, az épület három ablakát betörték, majd pirotechnikai eszközöket, vélhetően tűzijátékokat dobtak be – közölte a német rendőrség.
A közlemény szerint a rendőrség éjfél körül kapta a riasztást, miután három hangos durranás rázta meg az éttermet és környékét. A helyszínre érkező rendőrök megállapították hogy személyi sérülés nem történt, de több ezer euró értékű kár keletkezett. Hozzátették, hogy az elkövetők kiléte egyelőre nem ismert.
A rendőrség antiszemita bűncselekmény gyanújával indított nyomozást, majd átadta az ügyet a politikai indíttatású bűncselekmények vizsgálatában illetékes állambiztonsági szolgálatnak.
Az incidens az Eclipse Grillbar nevű étteremben történt, amely München első autentikus zsidó éttermeként ismert. A zsidó származású tulajdonosok maguk is antiszemita indíttatású bűncselekményre gyanakodnak – közölte képviselőjük a dpa német hírügynökséggel.
Grigori Dratva, a tulajdonos sógora azt is elmondta, hogy a 2007 óta működő éttermet sohasem érte fenyegetés, a támadásnak semmilyen konkrét előzménye nem volt. Hozzátette, hogy nem hagyják magukat megfélemlíteni, a betört ablakokat ideiglenesen bedeszkázzák, és még pénteken újra megnyitják az éttermet.






