Infostart.hu
eur:
356.22
usd:
312.41
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Amerikai haderő.
Nyitókép: Getty Images / Anton Petrus

A Szentföldön létesülhetnek amerikai támaszpontok

Kiszivárgott értesülések szerint az izraeli kormány fontolgatja, hogy amerikai bázisok létesüljenek az ország területén.

Az elképzelésekről az izraeli Chanel 12 adott hírt hozzátéve, hogy egyelőre csak egy tervezetről van szó, amit majd a két ország kormányainak alaposan meg kell tárgyalniuk. Eszerint amint befejeződik az Irán elleni hadjárat, az Egyesült Államok újra gondolhatná érdemes-e kiterjedt támaszpont hálózatot fenntartania a Közel-Keleten. A legfőbb érv ez ellen az, hogy a most folyó háborúban számos légicsapás érte az amerikai bázisokat.

Ezzel szemben Izraelben már harcban is bizonyított rakéta- és drónvédelmi rendszer működik, amely sokkal hatékonyabban óvhatná az amerikaiakat is. További előnyt jelentene, hogy a zsidó állam területéről könnyebben elérhetőek a potenciális célpontok. Így az amerikai légierőnek kevesebb utántöltő repülőgépre lenne szüksége, ami

a jelenleginél jóval kisebb haderőt igényelne.

Az sem utolsó szempont, hogy Izraelben sokkal egyszerűbb és rugalmasabb lenne a támaszpontok ellátása. Jelenleg ugyanis a befogadó országok – egymástól sokszor gyökeresen eltérő – jogrendje szabályozza a bázisok közműellátását, vagy az ott szolgáló amerikai katonák mozgási lehetőségeit.

Az Egyesült Államok jelenleg legalább hét közel-keleti országban tart fenn katonai létesítményeket, köztük a katari Al Udeid légitámaszpontot, ahol mintegy 10 000 fő állomásozik. Bahreinben az 5. flottát befogadó Haditengerészeti Támogató Bázis működik, Kuvaitban pedig több támaszpontot is fenntart az USA. A hadsereg a Camp Arifjan-t, míg a légierő az Ali Al Szalem támaszpontot üzemelteti. De van amerikai katonai reptér az Egyesült Arab Emírségekben, Jordániában, Irakban és Szaúd-Arábiában is. Az utóbbiban található Szultán Herceg reptéren szenvedték el az amerikaiak mostani háború talán legnagyobb veszteségét. Az Iszlám Forradalmi Gárda szétlőtt egy méregdrága E-3 Sentry légtérellenőrzőt, és ezen kívül talán még több tartályrepülőgépet is elpusztított, vagy megrongált.

A biztonsági szempontok mellett azt is figyelembe kell venni, hogy a sok és meglehetősen szétszórt bázis folyamatos ellátása komoly logisztikai kihívást jelent. Viszont néhány, Izraelbe települt központi támaszpont ezt a feladatot is jelentősen leegyszerűsítené, amivel sok milliárd dollárt lehetne megspórolni.

Persze vannak az elképzelésnek árnyoldalai is

– hangsúlyozza az Army Recognition. A szaklap elsőként a bázisokat jelenleg befogadó országok biztonsági aggályait említi majd azt, hogy egy viszonylag szűk helyre összpontosított, fontos katonai létesítmények vonzó célpontot jelenthetnek bármilyen ellenséges erőnek. Ami az öböl-menti államok aggodalmait illeti, azokat azzal lehetne tompítani, ha az amerikaiak csupán csökkentenék – még ha jelentősen is – és nem teljesen megszüntetnék az ottani katonai jelenlétüket. Ez már csak azért is ajánlatos lenne, mert Kína bizonyára szívesen ajánlkozna az USA helyére. A Szentföldön esetleg létesülő amerikai szuper támaszpont/ok védelmét pedig a két haderő már amúgy is világelső légelhárítása a jelenleginél sokkal hatékonyabban tudná biztosítani.

Nyilvánvaló, hogy a javaslat Izrael számára is tartogat előnyöket. Talán a legfontosabb ezek közül az, hogy a közvetlen amerikai katonai jelenlét tovább erősítené az ország védelmét. Az esetleges támadóknak már nemcsak az izraeli hadsereggel, hanem az országban állomásozó amerikai erőkkel is meggyűlne a bajuk. Az sem utolsó szempont, hogy mennyivel hatékonyabb lehet a két ország térségbeli hírszerzése, ha ezeket a tevékenységeket összefűzik egymással.

Az Irán ellen indított közös hadjárat már igazolta is ezt.

A személyzet, a felszerelés és a támogató rendszerek több országból Izraelbe telepítése jelentős logisztikai tervezést, illetve sok pénzt igényelne. Emellett új megállapodásokban kellene szabályozni az amerikai erők jogállását, a támaszpontok építését, de legfőképpen az ott állomásozó egységek bevethetőségét. Hivatalos megállapodás még nem született, egyelőre csak tárgyalnak róla. Az Army Recognition szerint a döntést attól függ, hogy az Egyesült Államok a jövőben milyen katonai és politikai szerepet akar betölteni a Közel-Keleten.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
A GDP akár 14 százalékát is felemésztheti, ha elfoglal a bűnözés egy országot

A GDP akár 14 százalékát is felemésztheti, ha elfoglal a bűnözés egy országot

Az OECD friss jelentése szerint a bűnözés már nem csupán rendészeti, hanem komoly makrogazdasági probléma: a termelékenységre, a beruházásokra, az inflációra és a költségvetésre gyakorolt hatása akár a GDP 2-14 százalékát kitevő veszteséget is okozhat. Magyarország az erőszakos bűncselekmények terén kedvező helyzetben van – az emberölési ráta jóval az OECD-átlag alatt marad –, ugyanakkor a pénzmosási esetek számának markáns emelkedése aggodalomra ad okot. A szervezet szerint tartós eredményt azok az országok érhetnek el, amelyek a rendészeti fellépés mellett megelőzésre és rehabilitációra is hangsúlyt fektetnek, a közbiztonságot pedig a hosszú távú növekedési stratégia részeként kezelik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×