Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.46
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

A különösen magas cukortartamú ételekre vetnének ki adót Németországban

Nem véletlen, hogy a karácsonyi ünnepekhez időzítve állt elő Schleswig-Holstein tartomány miniszterelnöke egy új adó bevezetésére tett indítványával. Szerinte az úgynevezett cukoradó régóta esedékes politikailag és gazdaságilag egyaránt.

Daniel Günther a Die Welt című lapnak nyilatkozva ismertette minden bizonnyal nagy vitát kiváltó javaslatát. Mindenesetre maga mögött tudhatja a német orvosok érdekvédelmi szervezete, a Marburger Bund támogatását.

Ami a politikai és gazdaság szempontokat illeti, valójában emögött az elhízás elleni küzdelem, illetve az egészségesebb táplálkozás előmozdítása áll. A cukoradó bevezetését a kereszténydemokrata tartományi kormányfő ebből kiindulva szorgalmazza.

Az adó bevezetése régóta esedékes mind politikailag, mind gazdaságilag, mert a túlzott cukorfogyasztás jelentős egészségügyi problémákat és ebből fakadóan hatalmas társadalmi problémákat okoz - indokolta a német parlament felsőháza, a Bundesrat elé a jövő év elejére tervezett előterjesztését a tartományi vezető.

Ő maga és tartománya már példát is mutatott: október közepén Schleswig-Holstein parlamentje már meg is szavazta a különösen cukros üdítőitalokra és energiaitalokra kivetendő adót.

Az újság szerint az adót a magas cukortartalmú élelmiszerekre is kivetnék. Mindehhez azonban szükség van a Bundesrat megfelelő kezdeményezésére. A konzervatív politikus ezt fel kívánja vetni pártja, a CDU februári kongresszusán is.

A Die Welt utalt arra, hogy az említett Marburger Bund már korábban felszólította a kormányt a cukoradó bevezetésére. Egy, a Greenpeace környezetvédelmi szervezet megbízásából készült áprilisi tanulmány szerint a cukorfogyasztás évente közel tizenkét milliárd eurós egészségügyi költségeket okoz.

A tanulmány szerint az adó bevezetése elősegítené a magas cukortartalmú termékek fogyasztásának csökkentését, ezáltal pedig az egészség védelmét.

A túlzott cukorfogyasztás fő kockázatai között pedig a cukorbetegség mellett a magas vérnyomást, továbbá a fogszuvasodást és a fogágybetegségeket említette.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×