Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Concept of wealth, personal savings and collecting money for retirement
Nyitókép: Bence Bezeredy/Getty Images

Elemző: jót tett a forintnak a kamatdöntés

Kedden a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette az alapkamatot. Ezt követően kétéves csúcsra erősödött a forint az euróval szemben. Ennek okairól Beke Károly, a Portfolio elemzője beszélt az InfoRádióban.

„A forint tovább tudott erősödni szerdán, ami talán meglepetés azt követően, hogy a jegybank 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot. Ugyanakkor Varga Mihály elnök kifejezetten óvatos hangnemet ütött meg, hiszen többször hangsúlyozta a sajtótájékoztatón, hogy nem kezdenek kamatcsökkentési ciklusba. Valószínűleg ez lehetett az az üzenet, aminek hatására a forint erősödni kezdett, és két és fél éves csúcson járt” – magyarázta Beke Károly.

Szerdán 376 forint alatt is járt az euró jegyzése, így már több mint fél százalékkal erősödött a forint. A Portfolio elemzője arra emlékeztetett, hogy önmagában a kamatcsökkentést már beárazta a piac, még a döntés előtt. Ezért a szakértők nem is számítottak érdemi piaci reakcióra. A forint erősödését látva viszont úgy tűnik, hogy a jegybank szigorú üzenetei megtették a hatásukat – tette hozzá.

Kérdés, hogy vajon a váratlan forinterősödést látva a jegybank esetleg tervezhet-e további kamatvágásokat? Beke Károly szerint erre nem lehet feltétlenül számítani,

bár Varga Mihály nem zárta ki, hogy márciusban tovább csökkenjen a kamat. Az MNB elnöke azt mondta, hogy hónapról hónapra fognak döntést hozni a beérkező adatok függvényében. Az elemzők most arra számítanak, hogy a hamarosan megjelenő inflációs adatok alapján a februári pénzromlás alacsonyabb lehetett, még a januári 2,1 százaléknál is.

Ha a forint ereje kitart és a nemzetközi piacon sem lesz komoly feszültség, akkor a szakértők arra számítanak, hogy újabb kamatcsökkentés jöhet március végén. Utána pedig attól függ a kamat további mérséklése, hogy a választások közeledtével lesznek-e piaci turbulenciák, és ha igen, akkor azokra miként válaszol majd az MNB.

A Portfolio elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a külső környezet továbbra is viszonylag nyugodt. Bár vannak vámháborús fenyegetések, de nincs igazán nagy geopolitikai feszültség, mivel még az orosz-ukrán háborúhoz is hozzászokott már a piac. „Egyelőre viszonylagos szélcsend uralkodik a nemzetközi piacokon – ha lehet így fogalmazni – és ez, illetve a dollár gyengülése segíti a forintot is” – nyilatkozta Beke Károly.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Szép csendben átrendeződik a világ biztosítási piaca: vadiúj stratégiára állnak át a szektor nagyágyúi

Szép csendben átrendeződik a világ biztosítási piaca: vadiúj stratégiára állnak át a szektor nagyágyúi

A globális biztosítási szektor fokozatosan szakít a hagyományos, vertikálisan integrált működéssel, és egyre inkább rugalmas, moduláris modell felé mozdul el – derül ki a BlackRock nemrég közzétett idei globális biztosítási jelentéséből. A 31 országban több mint 24 ezer milliárd dollárnyi kezelt vagyont lefedő felmérés szerint a biztosítók a befektetésektől a tőkegazdálkodáson és termékfejlesztésen át a technológiáig egyre tudatosabban kombinálják a belső kapacitásokat külső partnerek szakértelmével.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×