Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.15
bux:
143471.05
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
XIV. Leó pápát (k) Joseph Aun libanoni elnök (k) és a felesége, Nehmat Aun fogadja a Bejrúti Nemzetközi Repülõtéren 2025. november 30-án.
Nyitókép: MTI/AP/Huszein Malla

Leó pápa a palesztin állam létrehozását sürgeti

Leó pápa szerint az izreali-palesztin konfliktus megoldásának egyik kulcsa az lenne, hogy létrejöjjön az önálló palesztin állam.

A római katolikus egyházfő vasárnap beszélt az önálló palesztin állam fontosságáról, amikor egy Törökországból Libanonba tartó repülőgépen sajtótájékoztatót tartott.

Tudjuk, hogy Izrael jelenleg nem fogadja el ezt a megoldást, de szerintünk ez az egyetlen út írja a Reuters alapján a 24.hu.

Izrael is a barátunk és szeretnénk a két fél között a béke hangja lenni, és elősegíteni a konfliktus lezárását úgy, hogy azt mindkét fél igazságosnak érezze – hangsúlyozta a pápa, aki idén már korábban is élesen kritizálta Izrael gázai hadjáratát.

A pápa első útja Törökországba vezetett, ahová csütörtökön érkezett, de vasárnap már tovább is indult Libanonba.

XIV. Leó a látogatás alkalmával találkozott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel is, akivel mind az izaeli-palesztin, mind az orosz-ukrán konfliktusról beszélgettek.

A pápa kiemelte Törökország szerepét a konfliktusok lezárásában és az országot pozitív példaként hozta fel, ahol különböző vallások képesek békében, egymás mellett élni.

A törökországi látogatása során a pápa arra figyelmeztetett: a világon szokatlanul nagy számban tapasztalható véres konfliktusok az egész emberiség jövőjét veszélybe sodorják.

XIV. Leó pápa béketeremtésre sürgette a libanoni vezetőket

A béke és a megbékélés iránti megújult elkötelezettségre szólított fel vasárnap XIV. Leó pápa libanoni látogatásának kezdetén a háború és válság sújtotta országban – írja az MTI.

"Boldogok a béketeremtők, akik a békét választják akkor is, amikor a konfliktus könnyebbnek tűnik" – mondta a katolikus egyházfő a bejrúti államfői palotában Joseph Aun libanoni elnökkel tartott találkozóján.

XIV. Leó pápa, aki látogatásához a régió keresztényei megsegítésének reményét és a Közel-Kelet békés jövőjének reménységét fűzte, nagyra méltatta a libanoni nép állhatatosságát, hogy dacára a gazdasági nehézségeknek, a politikai instabilitásnak és az időnként fellángoló konfliktusoknak, újra és újra megtalálták az erőt magukban egy új kezdethez.

"Libanon ereje a népben van, amely sosem adja fel, s minden megpróbáltatást követően bátran emelkedik fel" – húzta alá.

A pápa rávilágított, hogy az ország ugyan különböző felkezetekből és kultúrákból áll, az, ami minden libanonit összeköt, az a remény közös nyelve. Ez az, ami az embereknek lehetővé teszi, hogy a megpróbáltatások ellenére, új életet tudjanak kezdeni.

Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy "vannak olyan személyes és kollektív sebek, amelyek gyógyulása éveket, néha egész nemzedékeket vesz igénybe" – mondta XIV. Leó.

Aun elnök azt hangsúlyozta, hogy Libanon "minden ember számára a szabadság és a méltóság földje", és egyedülálló rendszert biztosít a muszlimok és keresztények közötti együttéléshez. Felkérte egyben a pápát, hogy hívja fel a világ figyelmét az ország nehéz helyzetére.

A libanoni elnök kiemelte az ország geopolitikai jelentőségét is: túlélése előfeltétele a térségbéli béke, a reménység és a megbékélés létrejöttének.

Címlapról ajánljuk
Deák András: Irán két forgatókönyv esetében mondhatna le hosszú távú céljairól

Deák András: Irán két forgatókönyv esetében mondhatna le hosszú távú céljairól

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa szerint a Hormuzi-szoros körüli események hatásai elsősorban az olajtermékek, és nem a nyersolaj piacán érzékelhetők. Deák András úgy véli: a térség jelentős finomítói kapacitásai miatt az olajtermékek piaca érzékenyebb, miközben több arab ország a nyersolaj egy részét alternatív útvonalakon is exportálni tudja.

Kapitány István bemutatta Paks II. új vezérét

Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra menesztik az állami vezetőket, nyomozás indult a "Tisza-adó" kampány miatt

Tisza-kormány: sorra menesztik az állami vezetőket, nyomozás indult a "Tisza-adó" kampány miatt

A csütörtöki bejelentésdömping után a péntek sem bizonyult eseménytelennek: Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter felmentette Jákli Gergelyt, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatóját, akinek utódját még a nap folyamán bemutatják. Nem ő az egyetlen állami vezető, akit felmentettek: három kiemelt országos közgyűjtemény, így például a Természettudományi Múzeum vezetőjét is menesztették. Közben egy kiszivárgott belső levélből az derült ki, hogy az ügyészségen belül már májusban attól tartottak, súlyos presztízsveszteséget okozhat a vádhatóságnak az aranykonvoj-ügy. Magyar Péter személyi védelmét a TEK vette át, a miniszterelnök pedig üzent Hankó Balázsnak, azt sejtetve, hogy napokon belül új fejlemények jönnek. Az ügyészség hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást indít aTisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultáció miatt, pedig korábban ezt elutasították.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×