Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
325.31
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Andrzej Duda lengyel államfő beszédet mond a Varsói Biztonságpolitikai Fórum kezdőnapján, 2024. október 1-jén. A kétnapos rendezvényt Lengyelország NATO-csatlakozásának 25. évfordulója alkalmából tartják.
Nyitókép: MTI/EPA/PAP/Albert Zawada

Súlyos balesetet szenvedett a lengyel elnök, részlegesen elvesztette egyik ujját

Andrzej Dudát házimunka közben érte baleset, műtéten is át kellett esnie.

Andrzej Duda lengyel elnök házimunka közben balesetet szenvedett, melynek következtében részben elvesztette jobb keze középső ujját. Az államfő az eset után műtéten esett át, de már nem tudták megmenteni egészében az ujját, így azt részlegesen amputálni kellett – írja az Index a Wprost lengyel hírportál tudósítása alapján.

Andrzej Duda október 1-je óta ortézissel a kezén jelent meg a nyilvánosság előtt, a speciális fekete-kék kötést a kézközépcsont-ízület merevítésére tervezték, november 11-én, a függetlenség napi ünnepségen viszont már kötés nélkül mutatkozott, a fotókon azonban jól látható volt a sérülés. A sérült testrész erősen kipirosodott és enyhén duzzadt volt, a köröm pedig teljesen hiányzott.

Wojciech Kolarski elnöki miniszter véget vetve a sajtóban megjelent találgatásoknak arról tájékoztatta az RMF FM-et, hogy az államfő házimunka közben sérült meg. „Andrzej Duda néhány hete már megjelent a nyilvánosság előtt kötéssel a kezén, mert házimunka közben elég súlyosan megsérült az ujja. Egy kisebb beavatkozásra volt szükség, de most már minden rendben van” – közölte Wojciech Kolarski.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×