eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 21. szombat Tamás
Párizs, 2024. május 5.Hszi Csin-ping kínai elnök és felesége, Peng Li-jüan érkezik a párizsi Orly repülőtérre 2024. május 5-én. A kínai elnöki pár kétnapos hivatalos látogatást tesz Franciaországban.
Nyitókép: MTI/EPA/AFP pool/Stephane De Sakutin

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.

Franciaországban kezdte meg európai látogatását Hszi Csin-ping, aki Szerbia után a hét második felében Magyarországra is eljön. A kínai elnök öt év után tesz újra eleget EU-tagállami meghívásának, a hét elején Párizsban Emmanuel Macronnal is egyeztet, és a kereskedelmi együttműködési lehetőségek mellett várhatóan az ukrajnai háború is szóba kerül kettejük között. A francia elnök nemrég azt mondta, hogy az EU meglehetősen megosztott a kínai kapcsolatok ügyében. Mint fogalmazott, egyes tagállamok nagy gazdasági lehetőségeket látnak a keleti nagyhatalommal való együttműködésben, más országok viszont riválisként tekintenek Kínára. Mindenesetre Emmanuel Macron a kínai elnökkel való találkozása előtt állítólag külön egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, valamint Olaf Scholz német kancellárral az EU Kína-politikájáról.

Bartók András az InfoRádióban kiemelte: Franciaország az Európai Unió egyik vezető gazdasági nagyhatalma, Emmanuel Macron pedig az utóbbi időben rendre olyan külpolitika mellett érvel, amely alapvetően „az európai stratégiai autonómiát preferálja”. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója hozzátette: ez a megközelítés sokkal szimpatikusabb Kínának, mint egy olyan Európa, amely „nagyon szorosan elkötelezi magát Washington mellett”. Úgy véli, ez a fő oka annak, hogy most elsősorban Franciaország került a kínai elnök érdeklődésének fókuszába.

Biztos, hogy gazdasági kérdésekről is szó lesz a felek között a párizsi tárgyalásokon, ugyanis a Reuters hírügynökség értesülése szerint Peking ötven Airbus típusú repülőgépre adhat le rendelést a közeljövőben. Bartók András elmondta: Hszi Csin-ping várhatóan Ursula von der Leyennel és Olaf Scholzcal is beszél majd, a téma pedig a kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet. Úgy véli,

a kínai elnök francia közvetítéssel az egész európai gazdasági közösséggel szeretne kapcsolatba lépni, hogy számba vegyék a lehetőségeket a szorosabb kereskedelmi együttműködések érdekében.

A szakértő szerint a mostani tárgyalásokon „nem feltétlenül specifikusan francia gazdasági üzletek” kerülnek a középpontba, inkább azt valószínűsíti, hogy rendezni akarják az Európai Unió kínai beruházásokhoz, árukhoz való viszonyát, illetve az európai beruházások, termékek Kínába való bejutása is téma lehet a felek között.

Szerbia és Kína a NATO ellen

Hszi Csin-ping Párizs után kedden Szerbiába utazik, ahol szintén két napot tölt. A belgrádi látogatás időpontja szimbolikus, hiszen huszonöt évvel ezelőtt, 1999. május 7-én – egy NATO-művelet keretében – csapódtak be amerikai bombák a szerb főváros kínai nagykövetségének épületébe. A támadás következtében három újságíró meghalt, Peking felháborodott és magyarázatot követelt, a NATO viszont balesetnek nevezte az incidenst.

Bartók András hangsúlyozta:

az utóbbi években egyre fontosabb gazdasági szereplővé vált Kína a Balkánon,

ahol több országban különböző infrastrukturális fejlesztéseket indított el. Az NKE tanára szerint a kínai elnök valószínűleg ilyen beruházások apropóján látogat el Szerbiába, amellett, hogy megkoszorúzza a kínai nagykövetség épületénél felállított emlékművet. Bartók András hozzátette: Aleksandar Vucic és Hszi Csin-ping találkozója „szimbolikus esemény lesz, amely alapvetően Szerbia és Kína NATO elleni hangvételének ad majd egyfajta platformot”.

A kínai államfő legutóbb 2016-ban járt a nyugat-balkáni országban, azt megelőzően viszont kínai elnök harminc évig nem látogatott el Szerbiába.

Küszöbön lehet egy nagyszabású pécsi beruházás?

Szerdától péntekig Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására hazánkban vendégeskedik Hszi Csin-ping, és több kétoldalú egyezmény aláírására is készülnek a felek. Az ugyancsak jelképesnek tekinthető látogatás egybeesik a magyar–kínai diplomáciai kapcsolatfelvétel 75. évfordulójával. Az NKE tanára a tárgyalások lehetséges témájaként megemlítette, hogy az elmúlt években az autóipar, illetve az akkumulátorgyárakkal kapcsolatos beruházások miatt „fontos célpontja lett Magyarország” a kínai gazdaságnak.

Bartók András elmondta: elképzelhető, hogy Pécsre is ellátogat majd Hszi Csin-ping, hiszen sajtóhírek szerint kínai közreműködéssel autógyár épülhet a baranyai megyeszékhelyen. Arra számít, hogy

a felek egyeztetni fognak a Budapest–Belgrád vasútvonallal kapcsolatos kérdésekről is.

Az európai uniós tagságra törekvő Szerbia szoros kapcsolatot ápol Kínával, Aleksandar Vucic szerb elnök legutóbb tavaly októberben látogatott Pekingbe. Magyarország mellett Szerbia is tagja az Egy Övezet, Egy Út kezdeményezésnek, és a térség egyik legnagyobb projektje, a nagy sebességű Budapest–Belgrád vasútvonal kiépítése – amelynek szerbiai szakasza még az év vége előtt elkészül – is kínai hitelből valósul meg.

(A nyitóképen: Hszi Csin-ping kínai elnök és felesége, Peng Li-jüan megérkeznek a párizsi Orly repülőtérre 2024. május 5-én. A kínai elnöki pár kétnapos hivatalos látogatást tesz Franciaországban.)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Farkastörvények uralkodnak Szlovákiában – nagy a tiltakozás

Farkastörvények uralkodnak Szlovákiában – nagy a tiltakozás

A szlovák természetvédők nem értenek egyet a farkasvadászatot engedélyező törvénymódosítással. A civil természetvédelmi szervezetek arra figyelmeztetnek, hogy néhány hónap alatt a farkaspopuláció csaknem negyedét is elveszítheti az ország, ami katasztrofális hatással lehet nemcsak a természetre, hanem a gazdálkodókra is.

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×