Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.6
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
much traffic
Nyitókép: Bernd Schunack/Getty Images

Belépődíj Velencében: az öt euró nem a turistáknak jelent majd sokat

Az idegenforgalmi díj bevezetése érthető döntés, amivel vélhetően javul majd a helyiek életminősége, a szolgáltatók, vállalkozók bevételei pedig növekednek – mondta az InfoRádióban Kiss Róbert Richard turisztikai szakújságíró.

Több más népszerű úti cél, üdülőhely után az olaszországi Velence is korlátozza a városba beengedhető turisták létszámát, és 2024 tavaszától belépődíjat szed be tőlük. Az észak-itáliai városba évente 20 millió turista érkezik. Velence az elmúlt évtizedekben élhetetlenül zsúfolttá és rendkívül drágává vált a helyiek számára, ezért lép életbe a drasztikus változás április 25-étől.

A turistáknak 5 eurós napi díjat kell majd fizetniük azért, hogy beléphessenek Velencébe.

Az idegenforgalmi díjat hétvégente és a legnagyobb tömegeket megmozgató napokon fogják megfizettetni a látogatókkal április és július közepe között. A különböző szintű városnéző csomagok ára 49 eurótól kezdődik majd.

Luigi Brugnaro, Velence polgármestere szerint az idegenforgalmi díj nem a többletbevétel megszerzéséről szól, hanem egy kísérlet a világ egyik leglátogatottabb helyén a turistadömping szabályozására. Továbbá azt is szeretnék elérni, hogy a turisták ne csak a legforgalmasabb időszakokban érkezzenek, hanem a kevésbé frekventált napokban is ellátogassanak a városba.

Kiss Róbert Richard azt mondta az InfoRádióban, hogy „érthető döntés” született. A turisztikai szakújságíró hozzátette: nemcsak Velencében, hanem számos más kedvelt üdülőhelyen – így például Barcelonában és Dubrovnikban – is „csökkenti a helyi emberek életminőségét”, hogy a főszezonban nagyon sok turista jelenik meg ezekben a városokban, ugyanakkor megjegyezte: „óvatosan kell kezelni” az előállt helyzetet, mert azért nem szorul sajnálatra minden egyes velencei lakos.

A Prima Primissima-díjas és Pulitzer-emlékdíjas újságíró szerint a turistatömegek miatt az elmúlt években valóban rengetegen elköltöztek Velence belvárosából, de sokan közülük „medencés, szuperszonikus villát” vásároltak abból a pénzből, amit abból szereztek, hogy

szállodává, panzióvá vagy éppen étteremmé alakították át korábbi belvárosi lakásukat, vagy komoly összegért eladták azt.

„Ezt is figyelembe kellene venniük a panaszkodóknak” – fogalmazott.

A turistáknak pedig azt is számításba kellene venniük, hogy „a turizmus nem emberi alapjog”. Kiss Róbert Richard úgy véli, a velencei belépődíj egyáltalán nem számít nagy összegnek. Mint mondta, sokszor borravalónak adunk ennyi pénzt – vagy talán még többet is. Arra számít, hogy az 5 eurós összeg nem szorítja vissza jelentékeny módon a Velencébe látogató turisták számát, csak éppen olyan mértékben, hogy azzal valószínűleg

„javul majd a helyiek életminősége, miközben a bevételek növekednek”.

Megjegyezte: az érintett önkormányzatoknak fontos, hogy a hozzájuk látogatók költsenek és jól érezzék magukat náluk. Számukra elismerés, ha a világból sok helyről érkeznek hozzájuk, és a helyi szolgáltatók, vállalkozók is jól járnak azzal, ha minél nagyobb összegeket hagynak náluk a vendégek.

Velence városa elindított egy hétnyelvű internetes oldalt, és üzembe állított egy okostelefonos alkalmazást is, amelyek segítségével a turisták regisztrálhatják magukat, valamint kifizethetik a belépődíjukat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×