Infostart.hu
eur:
355.76
usd:
312.64
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó
Szászkézd, erdélyi város a Világörökség része. Forrás: Wikipédia
Nyitókép: Forrás: Wikipédia

A hivatalos adatoknál majdnem százezerrel több magyar él Romániában

A Romániában tavaly elvégzett, a 2021 december elsejei állapotokat tükröző népszámlálás végleges, településszintű eredményei alapján 1,1 millióra becsülhető az ország magyar lakosságának száma

A kolozsvári Közpolitikai Elemző Központ Egyesület által működtetett portál szociológusai abból a feltételezésből indultak ki, hogy egy településen belül a nemzetiségi adattal nem rendelkezők ugyanúgy oszlanak meg, mint az arról nyilatkozók.

A hivatalos eredmények 19 053 815 lakost mutattak ki Romániában, közülük 1 002 151 vallotta magát magyarnak. Csaknem 2,5 millió embernek viszont nem jegyezték fel a nemzetiségét, a szakértők szerint közöttük további 100 ezer magyar található.

Kifejtették: a mintegy 2,5 millió, ismeretlen nemzetiségű személy közül hozzávetőleg 1,5 millióan részlegesen töltötték ki a népszámlálási ívet, ami történhetett akár akaratuk ellenére, az internetes felület hibája miatt is. További 1 millióra tehető azok száma, akik nem éltek az internetes önkitöltés lehetőségével, illetve a számlálóbiztosok sem érték el őket, a rájuk vonatkozó adatokat - nemzetiség nélkül -

adminisztratív regiszterekből emeltek át a népszámlálási adatbázisba.

A Nepszamlalas.ro szerint azok száma, akik szándékosan nem vallották meg az etnikumukat, nem volt számottevő a tavalyi népszámláláson sem.

A portál azt is kiemelte, hogy az etnikumok arányát a 2020-ban sürgősségi kormányrendeletben rögzített módszertan szerint hivatalosan csak azok közül számítják, akik nyilatkoztak az etnikumukról. A módszertannak megfelelően a románok aránya 89,33 százalék, a magyaroké 6,05, a romáké 3,44, az ukránoké 0,28, a németeké 0,14. A többi etnikai kisebbség összesített aránya 0,77 százalék.

Ha a nemzetiségi adatok nélkül összeírt lakosok körében is 6,05 százalékos arányt képviselnek a magyarok, akkor 19 milliós Romániában akár 1 millió 140 ezres magyar lakosságot lehetne feltételezni. A Nepszamlalas.ro szociológusai azonban számításaik során azt is figyelembe vették, hogy a magyarok körében nagy valószínűséggel kisebb volt a népszámlálástól való távolmaradás, körükben a részlegesen kitöltött kérdőívvel rendelkezők, avagy az adminisztratív nyilvántartásokból beemeltek összesített aránya 9 százalék körüli, az országos 13 százalékhoz viszonyítva.

Ez azt jelenti, hogy

összességében mintegy 1,1 milliós a romániai magyar közösség

- vonták le a következtetést.

A Nepszamlalas.ro elemzésére az RMDSZ elnöke közleményben hívta fel a figyelmet. Kelemen Hunor köszönetet mondott a közösség azon tagjainak, akik vállalták magyarságukat, a tájékoztató kampány több ezer résztvevőjének és azoknak is, akik a törvény módosításával - az utóbbi 30 évben először - lehetővé tették a magyar nyelv használatát a kérdőív kitöltése során.

"A népszámlálás eredményei ismertek, és való igaz, vannak szomorú veszteségeink is. A csüggedés és siránkozás helyett én mégis azt javaslom magunknak, mindannyiunknak, hogy folytassuk az elkezdett munkát a szülőföldünkért. Egy lélekben és szívben erős, nemzeti identitásában rendíthetetlen közösség képes lesz erre: a mi közösségünk márpedig ilyen!" - zárta közleményét az RMDSZ elnöke.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×