eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Nyitókép: OcaenGate

Öt hajó, amelyen most a Titan utasainak sorsa múlik

A versenyfutás az idővel már nagyon szoros, a Titan mág vasárnap vesztette el a kapcsolatot kísérőhajójával, a Polar Prince-szel.

96 órával mélybe bocsátását követően elfogy a jármű oxigénellátása: a fedélzetén tartózkodó embereknek ezt követően már nincs elméleti esélyük sem arra, hogy életben maradjanak.

Öt speciális hajó is a helyszínen tartózkodik, ezek próbálják megmenteni a Titant és utasait – írja a CNN.

CCGS John Cabot

A kanadai parti őrség tájékoztatása szerint a hajó "fejlett mélységi szonárral" rendelkezik. A szonár a hanghullámok visszverődését használja tárgyak megtalálására vagy az óceán jellemzőinek feltérképezésére.

Horizon Arctic motoros hajó

A 93,5 méteres kanadai horgonykezelő hajó távvezérelt járművek (ROV) számára kialakított hangárral rendelkezik, ezeknek épített indító- és kiemelőrendszerrel együtt. Sean Leet, a tulajdonos Horizon Maritime Services társalapítója és elnöke elmondta, hogy a hajóra az amerikai hadsereg által szállított távvezérelt járműveket rakodtak. A hajó csütörtökön érkezik a Titanic roncsának közelébe.

L'Atalante kutatóhajó

Ez a francia, 85 méter láb hosszú, többcélú kutatóhajó a Victor 6000-et, egy távirányítású robotot visz a helyszínre. A robot 6000 méter mélyre képes merülni. (A Titanic roncsa 3800 méter mélyen van.) A Victor 6000 képes többek között videós és akusztikus keresési és vizsgálati feladatok elvégzésére, és robotkarokkal rendelkezik, amelyekkel tárgyakat lehet mozgatni.

HMCS Glace Bay

A kanadai haditengerészet 55 méter hosszú partvédelmi hajója orvosi személyzetet és mobil dekompressziós kamrát szállít, amelyre szükség lehet a mélységből felhozott túlélők számára.

Magellan

A Magellan mélytengeri térképező cég távirányítású járműve, amely közel 5800 méter mélységig képes lemerülni, korábban már készített képeket a Titanicról is.

A mentés egyik másik kulcsfontosságú eszköze az amerikai haditengerészet Flyaway Deep Ocean Salvage System (FADOSS) nevű rendszere lehet, mely csörlőhöz hasonlóan működik és képes tárgyak vagy hajók kiemelésére az óceánfenékről akár 6000 méteres mélységből, ami több mint elég ahhoz, hogy elérje a Titanic roncsait.

Mielőtt azonban a FADOSS rendszert használni lehetne, a hajó fedélzetére kell hegeszteni azt, ami akár egy teljes napot is igénybe vehet.

Egy amerikai tisztviselő szerdán arról nyilatkozott, hogy a haditengerészet megpróbál olyan hajót találni és szerződést kötni vele, amely képes a FADOSS hordozására.

Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×