Ron Allum mélytengeri mérnök úgy véli, hogy az eltűnt tengeralattjáró valószínűleg nem szenvedett katasztrofális meghibásodást a nyomástartó burkolatán – írja a The Guardian.

Az ausztrál szakember volt az egyik tervezője a Deepsea Challenger tengeralattjárónak, amivel Cameron 2012-ben a Föld tengerfenékének legmélyebb ismert pontjára, a Mariana-árokba jutott. Allum akkor is Cameronnal dolgozott, amikor a rendező a Titanicról készített dokumentumfilmet 2005-ben.

„A hang különösen jól terjed a víz alatt, egy katasztrofális robbanás több ezer mérföldes távolságban is hallható és érzékelhető lett volna” – vélekedett a mérnők, aki szerint, ha ez megtörtént volna, katonai megfigyelőeszközök biztosan érzékelik a zajt.

„Nekem az az érzésem, hogy a tengeralattjáró nyomáskiegyenlítő héja ép, de nincs áramellátása” – tette hozzá Allum. Ilyen esetben a Titan automatikusan súlyokat dobott volna le, hogy a felszínre emelkedjen. A Titan vasárnap kezdte meg merülését, és ekkor vesztette el a kapcsolatot az őt kísérő hajóval.

„Ha víz került a szerkezetébe, akkor nagyon nagy súlyt kell kiemelni.

Ha sértetlen lenne, egy távirányítású jármű legalább a sekélyebb vizekig fel tudná hozni, ahol erősebb emelőkötelet tudnának rátenni, hogy kiemeljék a vízből.

Ez egy-két órát vehet igénybe. A távirányítású eszköznek azonban talán órák kellenek, mire ki tudja szabadítani a hajót a fenékről” – elmélkedett a mérnök.

A búvárhajónak vészhelyzetben le kellett volna engednie a leeresztő súlyokat, de a nyomás alatti hajótest részleges elárasztása megakadályozhatja a hajó felszínre kerülését – magyarázta.

„Ha víz van a nyomás alatti hajótestben, az elég nagy térfogatú, ez lehet az, ami a fenéken tartja a hajót.” Ha tényleg ez a helyzet, annak katasztrofális következményei lehetnek, mert akkor a bent rekedtek vízben ülnek, aminek következtében kihűlhetnek, de azt sem lehet tudni, hogy a szén-dioxidot a Titanból eltávolító rendszerek nedves környezetben mennyire működnek.

Glenn Singleman orvosként és az extrém medicina szakértőjeként támogatott korábbi Titanic-expedíciókat: az ő véleménye szerint

az oxigénszint, a szén-dioxid és a vízpára eltávolítása kritikus a túlélés szempontjából.

A szén-dioxid megkötésére általában szódabikarbónát használnak, de ezt is cserélni kell egy idő után, különben nagyon megugrik a gáz koncentrációja, ami egyre erősebb tüneteket okoz.

Singleman szerint a Titan 96 órás oxigéntartaléka egy átlagos ember oxigénfogyasztásán alapuló számadat átlagos anyagcsereráta mellett.

„Fogalmunk sincs arról, hogy az emberek hogyan reagálnak odalenn a nehéz helyzet okozta stresszre; van, akinek a stressz hatására gyorsul az anyagcseréje, és van, aki megnyugszik, és megpróbál aludni” – fogalmazott.

Singleman Paul-Henri Nargeolet-t, a fedélzeten tartózkodó öt ember egyikét „legendának” nevezte a tengeralattjárók körében. Úgy tartja, ő a Titanic roncsának „egyik vezető szakértője”.

„Szenvedélye a Titanic, több mint százszor járt már a roncsnál búvárhajókkal… Mindenki azt kérdi: miért vállalkozott ilyen kockázatos küldetésre?

Azért, mert ez a szenvedélye. Ez ő maga. Egy egész életet töltött tengeralattjárókon,

hogy ilyen extrém környezetbe menjen, ismeretlen helyeket fedezzen fel, és hihetetlen fotókkal és történetekkel érkezzen haza, hogy mi minden lehetséges.

Sokszor beszéltem erről PH-val. Ez megéri a kockázatot” – tette hozzá.